.
.
Biegelbauer Pál
.
A PÁRKAPCSOLATOKRÓL MÁSKÉPP
.
"A párkapcsolati együttélés sorsfeladat. Önkéntes, szabad vállalásból fakadó kölcsönös odaadottság, az emberi kiteljesedés lehetőégének egyik fóruma. A találkozás, az egymásra találás, az egész személyiséget átható megindulás, a kölcsönös szándék arra, hogy összekössék az életüket, az az egész létezés-univerzumot láthatatlanul átszövő szeretetháló gyengéd érintése, ahol a tudatosság csak ennek a létajándéknak az elfogadását illető döntésben nyilvánul meg. Nem véletlen, hogy kivel kötöttük össze az életünket.
.
Mindig arra az emberre találtunk rá,
- aki a legteljesebb boldogság megélésének lehetőségét nyújtja számunkra,
- aki tükörként napról napra, pillanatról pillanatra megmutatja ismert és ismeretlen arcomat,
- aki szabad, és ezáltal megtanít szabadnak lennem, és megtanít tisztelni a másik szabadságát,
- akiben a létezés egészét láthatom, a létezés gyönyörűségét és a számomra gyötrő mozzanatait,
- akinek elfogadásával az engem kínzó létmozzanatok mögött megláthatom ezek szentségét,
- akit, ha elutasítok, a Mindenséget utasítom el,
- akinek a szeméből a Mindenség néz rám,
- akit, ha érintek, a Mindenséget érintem, és
- akit, ha ölelek, a Mindenséget ölelem a szívemre,
- akivel, ha egyesülök, a Mindenséggel leszek egy, ráébredve és megélve a létezés misztériumát, azt, hogy a létezés egység, és minden, ami az ellenkezőjének látszik, csak káprázat, illúzió.
.
Az együttélés kölcsönösség. Nem elég, ha csak az egyik fél akarja. Az együttélés nemcsak akkor szűnik meg, ha mindkét vagy bármelyik fél úgy dönt, hogy nem folytatja tovább, hanem akkor is, amikor bármelyik figyelmen kívül hagyja a létezés alaptörvényét, a szeretetet.
.
Az együttélésből egymás mellet élés lesz,
- ha figyelmen kívül hagyom azt, hogy ez csak önkéntes lehet,
- ha bármilyen kényszert alkalmazok az együttélés fenntartására,
- ha parancsolok a másiknak,
- ha engedélyt adok a másiknak,
- ha számon kérem a másikat,
- ha nem önként, hanem kényszerből élek a másikkal,
- ha engedek az erőszaknak,
- ha a másik parancsát teljesítem,
- ha természetesnek tekintem, hogy a másik engedélyezhet,
- ha hagyom, hogy számon kérjenek,
- ha a félelem az, ami 'együtt' tart.
.
Tudjuk, hogy létünk a másoknak való odaadottságban teljesedik ki. Tudjuk, hogy ehhez túl kell lépnünk vélt önmagunk, az egónk határait, melynek drótkerítése a félelmeinkből szövődik. Törékeny és vergődő szívünk, gyengeségünk, elesettségünk az az erő, mely végül is arra késztet, hogy adjunk fel minden erőlködést, és merjük átengedni magunkat, elengedve mindent, a Szeretetnek."