.
.
Biegelbauer Pál
.
TÚLVILÁG A LÉTEZÉS SZÍVÉBŐL
.
"Ha a hagyomány könyveit lapozzuk, a számunkra legismertebb és a kultúránkhoz legközelebb álló hagyomány könyveit, melynek ez is a címe: Könyvek, azaz Biblia, akkor itt találunk olyan Isten-meghatározást, amely a "vanásról", a létezésről szól. Az Isten így definiálja magát (az apósa nyáját a pusztában terelgető Mózesnek az égő csipkebokornál): 'Vagyok, aki vagyok.'
.
De jó néhány évszázadot kellett várni, hogy elhangozzék a Könyvekben a létezés misztériuma, hogy mi a létezés titka, és hogy nekem, embernek ehhez mi közöm van? Erre Jézus legfiatalabb tanítványa, a tizenöt éves suhancként meghívott János válaszol, az a tanítvány, aki természetes halállal halt meg, aki nyolcvan éves korán túl írja meg mestere életrajzát. János a János evangéliuma szerzője. Jézus életrajzát úgy hívják, hogy evangelion, örömhír. Ez a szerző, János a tanítvány a hagyomány szerint Jézus életrajza, a János evangéliuma mellé egy levelet csatolt, amiben megpróbálja magyarázni, hogy mi közünk nekünk ehhez az egészhez.
.
Ebben a levélben van egy megrendítő Isten-meghatározás, amely már nem az abszolút létezőre vonatkozik (nem arra, hogy valaki van), hanem Isten életére vonatkozik, és egyben fellebbenti a fátylat magának a létezésnek a misztériumáról, a titkáról is. Ami nem hangzik el Mózesnek, az itt elhangzik, hogy mi közünk hozzá! Merthogy: 'Aki van, jó.'
A jó van! Hogy mi közünk hozzá? A létezésünk eredete hozzákötődik, ez a távoli múltban való kapcsolat! A tudomány az ősrobbanást 14 milliárd évvel ezelőttre becsüli. Régen volt. De mi közöm hozzá? Csak annyi, hogy van testem, van szellemi működésem, és hogy érzem, néha a létezésem üresjárat.
.
Itt egy kétszavas meghatározás fellebbenti a fátylat a létezés titkáról, és úgy érzi, hogy mellé kell tenni egy mondatot a létezés szívéről, hogy ugyan mi közöm hozzá? Ez az Isten-meghatározás így hangzik: 'Szeretet az Isten. Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten él benne.' - ami annyit jelent, hogy mindannyian ott vagyunk a mindenség szívében, és azt, hogy ez a szív bennünk dobog.
.
Krisztus után 200-ban, Lyonban, meghal egy nagyon tiszta ember, Lyon püspöke volt, úgy hívták, hogy Ireneus. Az ő mestere közvetlen tanítványa volt annak a Jánosnak, aki megírta Jézus életrajzát és a levelet.
Ez az Ireneus leír egy mondatot, ami első pillanatban értelmezhetetlennek tűnik. A kereszténység történetében (amely elég nehéz történelem), ez a lényeg, mint a búvópatak húzódik meg: 'Az Isten emberré lett, hogy az ember Istenné váljék.'
Mit akar ezzel mondani? Azt, amit János kiegészítésként mond, aki szeretetben él, Istenben él, és Isten él benne, hogy nemcsak az anyagi létezés teljességében részesülünk testünk révén, nemcsak mikrokozmosz vagyunk, hanem, a görögök hozzátették, mikroteosz is! Egy kis világegyetem és egy kis istenség is, azaz, mindannyian, amikor vagyunk, nemcsak Isten létében, hanem Isten életében is részesülünk. Azt hiszem lenni annyi, mint odaadottnak lenni. Lenni annyi, mint szeretni."