.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Ami tönkreteszi az életünket
.
Részletek Biegelbauer Pál 1992-es előadásaiból

"Az eszköztelen gyógyítás, más néven a fényadás nevében jöttünk össze, és itt a gyógyításon van a hangsúly. Nézzük meg, mi történik gyógyításkor! A fényadással kapcsolatban a legnehezebb kérdésről lesz szó.
-
Már maga a fényadás is nagyon rossz kifejezés, itt adásként hangzik el, s amikor adásról beszélünk, az analógiás kifejezés. Mit értünk ez alatt? Analógia görög szó, annyit jelent, hogy hasonlóság. Kívülállók, de sok esetben mi magunk, a fényadók számára is úgy látszik, hogy mi most 'adjuk' a fényt. Mi történik akkor, amikor mi adunk bármit is? Valamilyen erőt fejtünk ki, s ennek az erőnek van hatása. Ezért van az, ha fényt adunk, boldogok vagyunk, ha meggyógyul a másik - és ezért van, hogy elkeseredünk, mikor fényt adunk, és nem gyógyul meg a másik. Úgy érezzük, hogy nem történik semmi, biztosan bennünk van a hiba. Ha így gondoljuk, az annyit jelent, hogy nem értettük meg, mi a fényadás. De az nem baj, hogy nem értettük meg.
-
Vizsgáljuk meg, mi az, ami minket körülvesz, mi az, ami tönkreteszi az életünket, és mi az, amit nem is hiszünk, hogy segít nekünk, és egyáltalán mi is az, amiben élünk, mozgunk és vagyunk!?
-
Hogyha erőt fejtek ki, most megemelem ezt a terítőt, az a terítő megemelkedik, ha most fölkerekedek, és kimegyek az ajtón, izomerőt fejtek ki, tehát ha valamilyen erőt fejtek ki, az hatást hoz létre - ebben élünk, mozgunk és vagyunk. Ez a világ legtermészetesebb dolga, hisz ebbe az anyagi és szellemi létsíkba ágyazottan ez az, amit nap mint nap tapasztalunk. Mindig ez történik, és emiatt alakul ki az az értékrend, amit a fényadó kurzusokon, a belső utunk során, mint szocializációs értékrendet ismertünk meg.
-
Tehát valami erőt fejtek ki, és ennek az erőnek a kifejtése során valamilyen hatást érek el. Ha nem érek el hatást, akkor az én erőkifejtésemben van a hiba és a probléma. Tehát bennem van a probléma vagy a körülményekben, mert nem engedik az általam kifejtett erőt érvényesülni. Ehhez szoktunk hozzá, ezt tapasztaljuk a fizikai világban, ezt tapasztaljuk az élővilágban, ezt tapasztaljuk az emberek közti társadalmi mozgásban - az erőnek az érvényesülését, az erőkifejtésnek a hatását.
-
A tragédia mindig akkor következik be, amikor a valóságnak a perifériális szintjeit, tehát az anyagi és szellemi létsíkon meglévő erő alkalmazását, és a hatás törvényeit átvisszük a lényegi életünkre. Valami egészen más érvényesül itt, valami egészen más történik. Ez az egyik lépcső. A másik lépcső, a másik vonatkozás az, hogy történnek velünk a dolgok. A világban nagyon sok rossz van, az én életemben is nagyon sok rossz van, és meg kell változtatni, hogy jó legyen. És változtatjuk.
-
Hogy változtatjuk? Úgy, hogy erőt fejtünk ki. És mi történik? Csupa, csupa 'erőlködések' vagyunk, és a hatásfokunk néhány százalék. Eredményt érek el akkor, ha megtörténik az, amit én akartam, és eredménytelen vagyok, amikor nem történik meg az, amit én akartam. Ebben élünk, ebben mozgunk, ebben vagyunk, így látjuk a dolgokat, és így jelenik meg bennünk.
-
Ha van valamilyen rendellenesség, és ezt a rendellenességet felszámolják azok az emberek, akik értenek ennek a rendellenességnek a természetéhez, ez az egészségügy, mint olyan, és egyáltalán. De, hogy ne jöjjön létre ez a rendellenesség, ezért megelőzzük, ez a preventív, megelőző orvoslás. A prevenció és a bekövetkezett betegségnél a zavar-elhárítás mindig valami erőkifejtés során történik. Így látjuk a világot, így vagyunk a világban.
-
Hogy jelenik meg bennünk a világ? Ahogy megtanítottak minket a világot látni. Mikor belecsöppentünk ide a világba édesanyánk szíve alól kis csupasz majomként, elmagyarázták nekünk az eget, a földet, a történéseket, és a történések mögötti erőket és erőhatásokat, mi így látjuk a világot, nem is tudjuk másként látni. Egészen másként látja egy más kultúra, egy más anyanyelv, mert őnekik másként magyarázták el.
-
Mi tudjuk, hogy a föld gömbölyű. Az általunk ismert történelemben, egészen a legutóbbi századokig, az emberek azt vallották, hogy a föld nem gömbölyű, hanem kerek és lapos. Ők ennek látták a földet. Látták, hogy a nap felemelkedik, majd lenyugszik. Mi már tudjuk, hogy a föld kering a nap körül. Mi már így látjuk. Hogy látjuk? Ahogy nekünk meghatározták, láttatni engedik, és ahogy ezt nekünk természetesen jól megmagyarázzák (nagyon jó magyarázatok vannak), mi úgy látjuk a világot. Ez az, amire azt mondja a keleti ember eléggé tömören, hogy káprázat.
-
Hogy is néz ki a valóságban az, amibe mi beágyazva vagyunk, az erő érvényesülése, és maga az, hogy a minket körülvevő sok-sok rosszat meg akarjuk változtatni? Most eddig csak azt konstatáltuk, hogy mit látunk, miben élünk, mozgunk és vagyunk. A környezetünk megváltoztatása és a másik ember megváltoztatására megismert módszereink, ha nem válnak be, igyekszünk új és új módszereket megtanulni, hogy minél hatékonyabban tudjuk megváltoztatni a környezetünket, és a többi embert. Valószínűsíthetően ezért is jöttünk el a fényadó kurzusra. És itt kellett rádöbbennünk arra, hogy lehet, hogy itt valami egészen másról van szó.
-
De azért csak 'elvisz' minket, hogy itt valamilyen erőnek kell lennie, ami hat. És itt nem csak a mi elképzelésünk mond csődöt, hanem itt mond csődöt maga a természettudomány is, ami nem más, mint az erőhatások rendszerezett ismeret-halmaza. Miért mond csődöt? Mert ahol vegytisztán érvényesül az erő alkalmazása és a hatás, az az élettelen világ. Már az élővilágban is eléggé nehezen érvényesül maradéktalan tisztaságában, de nyilvánvaló, hogy még nagyon sok ismeret-hiányunk van, és ha ezeket az ismereteket magunkévá tesszük, akkor sokkal hatékonyabban tudunk beavatkozni az élővilág történéseibe.
-
De van egy terület, ahol mintha nem működne igazán. És ez a terület az ember. Mert nagyon tisztán, nagyon egyértelműen felállíthatom egy betegség diagnózisát, felderíthetem azokat az okokat, amik miatt létrejön egy szervi működési rendellenesség. Ezeknek a rendellenességeknek az elhárítására megvan az elegendő és hatékony eszköztáram - gyógyszer, műtét, bármi más. Biztos a diagnózis, biztosan és jól alkalmazott a terápia, és mégsem gyógyul meg a beteg. És nincsen más összetevőm. Mindaz, amit a tudomány össze tud szedni, már alkalmaztam, és mégsem gyógyul meg a beteg. Már az erő alkalmazásánál is komoly problémák merülnek fel az ember vonatkozásában.
-
És most lépjünk túl azon, amit megtapasztalunk, lépjünk túl azon, amit megszoktunk, lépjünk túl azon, amit nap mint nap alkalmazunk, és valami egészen más területre lépjünk, mondhatnám azt is, hagyjuk el az általunk ismert világot, és lépjünk át!
-
Az átlépő latinul annyit jelent: transzcendens. És itt egész-egész más világot találunk. Milyen ez a világ? Nincsen róla tapasztalatunk, hisz tapasztalaton túli. Elhagyom, átlépem, túllépem a megszokott, ismert kapaszkodókat, az eddigi szocializációs értékrendet, az eddigi ismereteimet - és ugrás az ismeretlenbe, mondhatnám úgy is, ugrás a semmibe! Túllépek azon, ami természeti, állati bennem, az evolúciós és kulturális örökségen, az ösztönös irányultságon - győzd le, és ragadd meg a másikat, kebelezd be, edd meg vagy fuss el! Túllépek az emberiség fejlődése során kialakított értékrenden, azaz a hatalmi hierarchián - kerekedj felül a másikon, uralkodj rajta, sajátítsd ki magadnak a dolgokat és birtokold!
-
Ha mindig okokat kerestem eddig, és nagyon sok mindenben nem találtam, próbáljam meg, talán itt lesznek az okok. A tudomány története nem más, mint az emberiség megismerésének története. Ismereteink hiányában azt átszuszakoltuk az úgynevezett transzcendensbe, de én most nem erre gondolok.
-
Nézzük meg a valóságnak ezt az arcát, hogy el tudjunk igazodni abban a csodában, amit mi embernek nevezünk! Mert az ember nem csak anyagi összetevő, és nem csak szellemi összetevő (ez alatt az értelmi működést értem), hanem valami más is, amit már nem tudunk megragadni, amit már nem tudunk megismerni. Ez az a bizonyos megismerhetőség határa, ha emlékeztek. Mi van ezen túl? Azok a területek, amikről eddig beszéltem, a tudomány területei. Itt véget ér a tudomány, véget ér az értelmi megismerés lehetősége, és itt már csak a szívünkkel tudunk tájékozódni, és rá fogunk döbbenni, sokkal valóságosabb világ ez, mint amit kézzel foghatunk.
-
Hadd meséljek el egy történetet! Van egy ember, aki úgy érzi, hogy megtett mindent. Megtett mindent, világosan látja a jót, és világosan látja a rosszat, hisz ezt tanulta. Úgy tudta, hisz ezt mondták neki, hogy a rossz ellen küzdeni kell, le is győzte a rosszat, le is győzte magában, mindig a jó felé tört. És iszonyatosan beteg lett. Iszonyatosan beteg.
És lassan ocsúdni kezdett. Itt valami nincsen rendben! Mint tudjuk, a betegség őszintévé tesz. Igaz módon követett mindent, amit eléje tártak, alkalmazta az erőt, meg is javultak körülötte a körülmények, az emberek is, és valami még sincs rendben. Betegként már nem tudott hazudni magának. Ekkor azt mondta, amit én tudok a világról, ha a végeredménye rossz, akkor biztos rossz az, amit tudok erről a világról. Kevés. Kevés.
Most már nem akarok tudni a világról, szeretnék lenni ebben a világban. És rádöbbent a harcnak a tarthatatlanságára. Nagyon tájékozott volt, ismerte a keleti filozófiát is, ismerte a buddhista tanításokat, ismerte azt is, hogy van valami megrendítő aktivitás hiány-tan, tehát legyőzni a vágyakat, teljesen kiüresíteni magamat, és megcélozni a nirvánát, a semmit, de ez neki nem tetszett, mert nélkülözött minden aktivitást.
Mihez szoktunk? Az erő alkalmazásához. És itt döbbent rá arra, hogy az erő alkalmazásával van a baj, amit mi úgy nevezünk, hogy harc. Meglátunk valami rosszat, ezt meg akarjuk változtatni. Úgy tűnik, hogy ez a harc csak vesztességgel járhat. Ugyanis abban a pillanatban, amikor nem egy csavart akarok becsavarozni, amikor nem gyalulni akarok egy deszkát, hanem a rossz ellen akarok harcolni, a rossz ellen akarok erőt kifejteni, abban a pillanatban vesztesként maradok a porondon."

.
A lap tetejére
.
Pali korai előadásaiból
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_