.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
A szeretet gyönyörűsége
.
Amire mindig emlékezni fogunk

A szeretet gyönyörűsége, hogy benne mindig kiszolgáltatott az, aki szeret. Ez alól az Isten sem kivétel, ott áll a mi szabadságunk ajtaja előtt, ahogy mi is ott állunk az Ő ajtaja előtt. Mi, ha akarjuk, ha nem, mindannyian az Isten életét éljük. És a mi ajtónk előtt is ott áll minden ember, aki szeret minket. És vagy kinyitom az ajtót, vagy zárva tartom.
-
Mikor biztos, hogy nem nyitunk ajtót? Amikor fenyegetve érezzük magunkat attól, aki ott áll az ajtónk előtt. Mikor zörgetnek és kinézek, és ott egy olyan embert látok, aki azt magyarázza, hogy mi lenne nekem jó, akkor még jobban bezárom az ajtót. De ha kinézek, és ott van egy védtelen kisgyermek, annak kinyitom az ajtót, és a szívemre ölelem. Mindaddig, amíg én a másiknak a saját érdekében mondom, sokkal jobb lenne, hogyha kinyitná az ajtaját, mondogatom, hogy nyisd ki az ajtót, mert akkor lesz jó neked, akkor leszel boldog és így tovább, mit csinálok? Csak arra késztetem, hogy bezárja, mert fenyegetve érzi magát.
-
A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a félelem. Soha sem akkor változik meg a másik, ha én meg akarom változtatni. A másik mindig akkor változik meg, hogyha minden erőről lemondva állok az ajtó előtt, amikor elvállalom a létezés gyengeségét, védtelenségét, kiszolgáltatottságát. Fényt adni annyit jelent, hogy a másik ember ajtaja előtt védtelenül állva kimondjuk a létezés egyetlen valóságos birtokviszonyát: én a tied vagyok.
-
Fölmerül a kérdés, mi történik ekkor? Annyira nem szoktunk hozzá a szeretethez, hogy ha valaki, akár kimondott, akár kimondatlan szavakkal mondja nekünk, hogy elfogadlak, nem hisszük el. Talán megfogalmazza, hogy persze, szeretsz engem, mert szép vagyok, mert okos vagyok, rendes vagyok, és igyekszem megfelelni az elvárásodnak, de végül oda lyukadunk ki, hogy tudok én másmilyen is lenni!
-
A legmegrendítőbb, hogy mi csak azokat nyúzzuk és kínozzuk, akiknél a szeretet jelét tapasztaljuk. Mert mi van benne? Hogy majd ha akkor is elfogadsz, hogyha én ilyen vagyok, majd akkor elhiszem, de addig nem. És mi történik, hogyha tényleg találkozom a másik ember elfogadásával? Ha bármit csinálok, akkor is elfogad, akkor már elhiszem, hogy tényleg szeret. Akkor már nincs értelme a gonoszságnak, nincs értelme az ellenállásnak. Akkor én döntök úgy, hogy felnövök az engem elfogadó szeretethez. Én döntök a változás mellett. Mert az én változásom fölött senki nem dönthet. Isten se dönthet. Tökéletesen és teljesen szabad vagyok.

A szerepjátszás ára

Ha azt szeretném, hogy változzon meg a másik, akkor mondjak le mindenről, ami a megváltoztatásra irányul. Majd akkor meg fog változni, ha nem kell félnie tőlem. Így van ez a hazugságnál is, hisz soha nem vágyunk másra, mint hogy legyen valaki, akinek bármikor bármit elmondhatunk, mert hazudni csak annak kell, aki nem szeret minket. Akiknek elvárásai vannak, azoknak hazudunk. Elmondjuk az ő elvárásainak megfelelőt, aztán békénk van.
-
Aki nem szeret, az nem bírja elviselni az igazságot. Aki hazug, az legalább tekintettel van arra, akinek hazudnia kell. De akinek hazudni kell, az nincs tekintettel arra, aki neki hazudik. Mert semmit nem tehetünk azért, hogy a másik szeressen minket, mert az csak az ő dolga, ezért arra érdemes odafigyelnünk, hogy nekünk ki hazudik. Mert minden hazugság mögött az van, hogy tudom, nem szeretsz, mert ha szeretnél, akkor nyugodtan lehetnék az, aki vagyok. Mivel te nem rám vagy kíváncsi, hanem a szerepjátszóra, hát eljátszom neked a szerepet. Ezeknek a szerepeknek az eljátszásáért azonban nagy árat kell fizetni.
-
Sokszor hallottuk, mára nagyon sok betegség eltűnt az emberiség életéből, de nem lett semmivel sem kevesebb a betegség. Ugyanis a betegségben a mi elfogadás-hiányunk bukkan fel, méghozzá úgy, hogy azt kényszerülünk megtenni, amit annyira elítélünk a világban vagy a másik emberben. Mert mire vagyunk nevelve? Arra, hogy erősek legyünk, és elítéljük a gyengét. Elítéljük azt, aki kiszolgáltatja magát. És mivé válunk minden betegségünkben? Gyengévé és kiszolgáltatottá, sőt, nem tudjuk nem kiszolgáltatni magunkat.

A gyógyító fényadás

A létezés valóságában, ami az egyik oldalról megkínoz minket, mint például a hazugság vagy az elfogadás hiánya, az a másik oldalról lehetőséget is rejt magában a számunkra. A betegségekkel is így van ez. Fogalmazhatom úgy, a betegség a létezés kegyelmi ajándéka, hogy nyíljon meg a szemünk arra, amit elutasítunk. A betegségeink hozzásegítenek, hogy amit eddig elutasítottunk, azt elfogadjuk. Ezért a betegségek nekünk barátaink, sőt, az egészségünkhöz vezető kegyelmi út.
-
Fontos előre bocsátani, a fény adása nem helyettesíti az orvosi munkát, ezért a betegségek gyógyítását az egészségügyben jártas szakemberekre kell bízni!
-
Mitől gyógyul az, aki Fényt kap? A fényadó szeretetet közvetít. Nem meg- és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik. Mivel fényadó bárki lehet, ebből következően a mi tevékenységünk nem a betegség, hanem az ember felé fordul, és a kiváltó ok felé irányul. A tünet gyökere gyakran az elfogadás és az elfogadottság hiánya. Ha valaki felé szeretettel, és teljes odaadottsággal közeledünk, és így adjuk a fényt, akkor beindulnak az öngyógyító mechanizmusok, mondhatom úgy, megszabadul a gyógyulást gátló szeretetlenségtől.

Elfogadás

Azt mindenki meg tudja tenni, ha van benne szeretet, hogy kimondja kimondatlan szavakkal a másik embernek, elfogadlak téged annak, aki vagy, és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Nem akarlak téged megváltoztatni, úgy vagy jó, és úgy vagy szép, ahogy vagy. Amíg én nem látok valakit szépnek, és nem tartok valakit jónak, addig egyet tudhatok, hogy nem látom őt jól. Csak az lát jól, aki szeret. Akit én nem látok szépnek és nem tudom jónak tartani, egyet biztosan tudhatok magamról, hogy rosszul látom.
-
Tudjuk, hogy ami rosszat én a másikban látok, bármi legyen is az, amit én elítélek a másikban, az bennem van, és csak azt veszem észre a másikban, ami bennem is van. Amikor valakit elítélek, magamat ítélem el, és ha megbocsátok valakinek, akkor magamnak bocsátok meg. Az elutasítás az mindig önmagam elutasítottsága, és a másik elfogadása egyben a magam elfogadása is. Én nem akkor szeretem magamat, amikor én vagyok a cselekvéseim irányultságának középpontjában, hanem akkor szeretem magamat, amikor elfogadom magam annak, aki vagyok, és olyannak, amilyen.
-
Fényt adni annyit is jelent, mint annak látni a másikat, ami ő valójában. De amíg nem tudom elfogadni magamat, addig a másik embert sem tudom elfogadni, és ha valaki nem veszi észre, mert nem látja az ember valódi mivoltát, az nem részesül a szeretet mindent felülmúló gyönyörűségében.

.
A lap tetejére
.
Amire mindig emlékezni fogunk
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_