.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
'Isten vagyok'
.
Miről szoktunk beszélgetni?

A találkozásaink és beszélgetéseink alkalmával mindig a fényadás tanításaiból indulunk ki, és azokra építjük fel a mindennapi problémák megoldásának lehetőségeit. Amikor valakinek a személyes problémáira keresünk válaszokat, azt közös munkával általában sikerül megtalálnunk. De az is előfordul, hogy kénytelenek vagyunk a feladatok kidolgozásában megállni és visszatérni az alapvetéseinkhez. Számunkra ez természetes, hiszen tudjuk, a fényadásban megfogalmazott gondolatok sokban eltérnek a mai vallásos kultúrában nevelkedett embertársaink hitrendszerétől és az igazságként megtanult gondolataiktól.
-
A különböző kultúrák nézeteit vallókkal vagy a különféle vallást képviselő társainkkal mindaddig gond nélkül folyik a diskurzus, amíg képesek vagyunk kölcsönösen megérteni egymást. Amíg a létezés kiindulópontjáról vagy a hozzátartozó gondolatokról vagy bármi másról lehetséges az értelmes párbeszéd, addig minden rendben van. De azonnal megváltozik a helyzet, ha valaki csak a saját nézőpontját vagy vallását, Isten-képét gondolja igaznak, és a másként való megfogalmazásokat negatívnak tartja vagy a gonosz jelenlétének tulajdonítja.
-
Nem juthatunk egyetértésre például abban, hogy a vallások prófétái más és más néven, de lényegében ugyanarról beszélnek, vagy ugyanaz a Teremtőnk, vagy hogy ember és ember testvére egymásnak, vagy hogy a szeretet egyetemes, aminek vallási hovatartozástól függetlenül minden ember részese. Amikor azt mondjuk, hogy "a világ a Teremtő kivetülése", és "az anyagban életre kelt lelkünk maga a Teremtő egy darabkája", akkor teljesen szembe kerülünk az ember felett uralkodó és büntető istenképpel, és ha egy hitvallás csak a szeretetre épít, amiben nem marad helye a gonosznak, akkor azt hamis tannak és üldözendőnek nyilvánítják.
-
A kizárólagosságra épült világnézetekkel vagy a kinyilatkoztatásokra épült hittel rendelkező társaink esetében nem működik a párbeszéd, mert a megoldást általában máshonnan, kívülről várják, vagy a mindennapi gondjaikért a gonoszt hibáztatják, és az életüket a vele való küzdelem tölti ki. Ezt a gondolatkört a legnehezebb megérteni és tisztázni, mert a régi időktől kezdve építgetett mögöttes tartalmakat direkt találták ki így, és évszázadokon keresztül ez fejlődött és hagyományozódott tovább a kultúráinkban.
-
Láthatjuk, a mai napig sokan maradnak szenvedést okozó körülmények között, és ma már tudjuk, a "kitalálók" soha sem a többség boldogulását kívánták szolgálni, hanem a hatalmuk megtartására törekedtek, hiszen a kilátástalanságban, a szenvedés szorításában levőkön könnyű uralkodni. Ez maradt máig az egyik alapvető problémánk, pedig ma már tudjuk, minden ember a születésétől kezdve a környezetéből nyerheti csak a tudását, és azt is tudjuk, minket nemcsak a génjeink, hanem alapvetően a kultúránk határoz meg.
-
A világba magát beleteremtő forrás és az, hogy a Teremtő és a világ EGY egység, alapvető és meghatározó gondolat. Elfogadása vagy tagadása gyökeresen más és más következményekkel jár, mert "amilyen egy ember isten-képe, olyanná lesz az élete".
-
Ha a Teremtőt a világon kívülre képzeljük, akkor minden, és mi is, csak "árnyékmásolata" vagyunk a Teremtőnek, az Istennek, és máris kész az áthidalhatatlan távolság. Jöhetnek a különböző "kínok és vezeklések", amin keresztül egyszer talán (ha mindenben megfelelünk az e tanok hirdetőinek) eljuthatunk Isten közelébe, a hőn kívánt fényességbe.
-
Ehhez a gondolathoz képest másként éljük meg magunkat és az egész világot, ha tudjuk, hogy a teremtettség nem távolságot jelent, hanem a teremtő Isten közvetlenségét. Ezen gondolat után már érthetővé válik, ha egymás szemébe nézve az Istent látjuk a másikban. Bátran ki is mondhatjuk: "Isten kiáradásából vagyok, bennem van a Teremtő egy darabkája". Amikor tudjuk, nem másolatok vagyunk, nem közvetett, hanem direkt módon van Isten itt bennünk, belőle vagyunk, és büszkén ki is mondjuk: én is Isten vagyok, én is szeretet vagyok, ekkor leszünk igazán azok, akik valójában vagyunk!
-
Ne csak úgy gondolj a Teremtőre, hogy "az uram, a mesterem, a megváltóm", hanem legyen bátorságod elfogadni az odaadottság teljes szeretetét, mert csak ekkor és így lehetsz több, mint egy "égi képmás". Amikor elfogadjuk a szeretete teljes valóságát, a mindenség akkor válik eggyé, és leszünk Vele EGY!
-
Ezen az úton gyakran azért akadunk el, mert az alapvetéseink meg nem értése akadálya a továbbhaladásnak:
- az "Isten vagyok" kijelentése a legszentebb valóságot jelenti számunkra (és ez természetesen nem Isten-káromlás),
- amikor azt mondjuk, Isten maga a fény, és az nem erő és nem hatalom, hanem maga a tiszta szeretet, a legnagyobb feltétel nélküli gyengédség,
- a fény, ami bennünk van, egy és ugyanaz mindenkiben, és ez a fény van mindenben, az állatokban, a növényekben és minden létezőben,
- a szeretetben ember és ember között nincs alá- és fölérendeltség, hanem a viszonyunk testvéri (és a férfi és a nő is mellérendelt viszonyban van egymással),
- az én szabad döntésem, amikor személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélkül teljesen a másik felé fordulok, elfogadva őt annak, aki, és olyannak, amilyen,
- amikor valakivel nem juthatunk közös nevezőre, nem marad más előremutató gyakorlat, mint az elfogadás. Ez a szeretet legmagasabb foka (és nem a megadás szinonimája)!
-
Aki más utat szeretne követni, az könnyű helyzetben van, mert a világ mára számtalan kész szellemi és gyakorlati utat kínál. Mindenki ismeri azt a mondást, hogy "a puding próbája az evés". Aki már más úton jár, lemérheti a saját életében, hogy elégedett-e a jelenlegi helyzetével. Ha igen, szeretettel öleljük! Aki boldog, az már révben van.
-
De sokan vannak, akik még keresik a kiutat, azoknak ajánljuk a fényadást. A bennünk lévő isteni teszi lehetővé a tudatos gondolkodást. Ebben a virtuális térben a jelenlegi valóságunk feladása nélkül nyithatunk bármikor egy "új lapot". A boldogsághoz vezető út biztosítékát az jelenti, hogy most már tudom: minden cselekvésem az én felelősségem. Itt és most már ma el lehet kezdeni járni ezen az új úton, amit most már nyugodtan fogalmazhatjuk úgy, hogy "a saját erőnkből járt út". Hiszen tudjuk, hogy nem kell már közvetítőket keresni, minden itt van bennünk, csak el kell fogadni, és hagyni, hagyni hogy megtörténjen, amit igazán szeretnénk.

.
A lap tetejére
.
Miről szoktunk beszélgetni?
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_