.
Az emberi szabadság létéből eredő következmények
.
"Szabad vagyok. Akkor is, ha ezt nem veszem tudomásul, akkor is, ha ezt mások nem veszik tudomásul. A szabadságomat nem tudom feladni. Ha úgy tűnik, hogy feladtam, az is a szabad döntésem következménye: szabadon döntök, hogy kitől függjek, kihez tartozzak. A szabadságom a maga tisztaságában, a bensőmben ragyog. Külsőleg ritkán látszik, hisz a lelki, testi kényszerek hálójában vergődve, az erőszaknak engedve úgy tűnik, eleget teszek a kényszernek, belül azonban nem azonosulok a kívülről látható cselekvésemmel. Mivel egy egész vagyok, a belső szabadságom és a külső kényszerhelyzetem disszonanciája gyötrelemmel tölt el. Fáj a létem. Amikor már nem bírom elviselni létem fájdalmát, ott a szabadság végső ajtaja: az öngyilkosság lehetősége.
-
A szabad létezőnek nincs kötelessége. A szabad létező számára a kötelesség szabadon vállalt szolgálat. A kötelesség csak a közösségben értelmezhető fogalom. A közösséget, amelyben viszont van kötelesség, azt pedig szabadon választom. Azt a közösséget, amelybe létkényszer révén kerültem (család, nemzet, ország), szabadon felvállalhatom, vagy megtagadhatom. Ahol pedig nincs kötelesség, ott a számonkérés sem lehetséges.
-
A szabad létező nem sajátítható ki! Nem lehet megszerezni. Nem megvásárolható, el nem tulajdonítható. A másiké csak úgy lehet, ha ő, a benne ragyogó szabadságában úgy dönt, hogy odaadja magát a másiknak. Csak így lehet a másiké és csak addig, amíg ez az odaadottság tart." (Biegelbauer Pál)
.
Ami a szünet után következik, az a "gyakorlati" rész, szintén beszélgetős, interaktív.
.
Ráhangolódásként az az első "feladat", hogy a résztvevők gondoljanak egy olyan személyre, akit nagyon szeretnek, akiért mindent megtennének. Nem baj, ha nem ezzel a személlyel érkeztek az előadásra, de ha éppen igen, az még jobb. A cél az, hogy tudatosan átéljék a szeretetet, az odaadottságot, és ez elsőre könnyebb olyasvalakivel, akit ismernek és szeretnek. Különböző helyzeteket képzelnek el, "szimulálnak", miközben megfigyelik a saját reakcióikat, és közben beszélgetnek arról, hogy mekkora szerepe van a tudatos gondolkodásnak a szeretet megélésében, abban hogyan alakítják a kapcsolataikat.
-
A szeretet feljogosít-e arra, hogy bármit megtehessenek a másikkal, illetve hogy a szeretet nevében kell-e mindent hagyni, hogy a másik megtehessen. Ebben a részben szokott szó esni a párkapcsolati, és egyéb kapcsolati problémákról, félreértésekről és félremagyarázásokról, érzelmi zsarolásokról és hasonlókról, az ember szeretet utáni vágyáról és szükségletéről. Utána egy közömbös, akár ismeretlen partnerrel (általában egy másik,de ismeretlen résztvevővel) folytatják a gyakorlatot, ez elég hosszú ideig tart, de mindenki nagyon élvezi, amikor rájönnek, hogy "tudnak gyógyítani".
-
És természetesen bőven szó esik arról is, hogy az elfogadás nem feltétlenül azonosulás, és mindenki csak addig fogadjon el bármit, bárkit, amíg a velejáró következmények is elfogadhatóak számára. Mi a különbség, amikor gyógyításra használja valaki a fényadást, és amikor beilleszti a saját életébe, kapcsolataiba? A következőkben egy olyan személyre gondolnak, hangolódnak rá, aki valami miatt ellenszenves, nem kedvelik. Itt érthető meg talán a legjobban az elfogadás és azonosulás közti különbség. Nem az a cél, hogy mindenkit mindenki egyetemesen szeressen. Ez a rész a leghosszabb, mert itt általában mindenki beszámol az eddigi tapasztalatairól és a mostaniakról. Egy elég kötetlen, jó hangulatú beszélgetés szokott kialakulni.
-
Gyakorlatilag ez nem úgy előadás-jellegű, hogy valaki kiáll és csak ő beszél és a többiek végighallgatják, hanem egy gondolatmenetet követnek, amiben sok mindent maguk építenek fel. Néhány hetente összejönnek ezek a "körök". Azok közül, akik részt vettek az előadáson, nagyon sokan járnak vissza, és beszélgetnek, de nem csak magukban, hanem szoktak vendégeket hívni, hogy mások is megismerhessék a fényadást (hogy legyen utánpótlás).
-
Egy-egy ilyen alkalommal más témákat is fel szoktak dobni (pl. fényadás és gyereknevelés, fényadás és a munkahelyi kapcsolatok, a jövőről, arról, hogy mennyire lényeges az önismeret, a félelemről, a betegségekről és azok okairól stb), és így mindenki össze tudja szedni a gondolatait, tud "készülni". Persze az összejöveteleknek van kajálós, filmnézős, kötetlenül beszélgetős része is, a lényeg, hogy aki odamegy, az jól érzi magát, és így az előadás sem egy egyszeri dolog, hanem egy továbbélő valami.
-
Összefoglalva így néz ki jelenleg orosz barátaim fényadó programja, igyekeztem minden lényegeset, és a mienktől különbözőt leírni.
.
Szerkesztői megjegyzés
.
Kedves olvasóink, régi és új fényadó társaink! Hasonló esemény még nem volt a lapunk életében, ezért nagy örömmel fogadtuk egy régi fényadó társunk, Melinda írását. Az igazi különlegessége az, hogy egy fényadó a jegyzeteiből közvetít nekünk egy "fény-előadást" (Elena fényről szóló előadását). Ehhez hasonló élményt eddig minden fényadó csak személyesen élhetett meg. Ez a speciális információs csatorna egy olyan nézőponttal ruházza fel a tudósítást, ami nemcsak magát az eseményt mutatja be, hanem beavat minket az előadás létrejöttének kulisszatitkaiba is.
-
Pali halála óta már több, mint egy évtized eltelt. Mára jelentősen megváltozott a közösségünk helyzete, ezért tartjuk különleges adománynak a hasonló híreket. Aki megosztja gondolatait és a saját gyakorlatát, a maga egyéni megvalósulásán keresztül adja közre a teljesség egy valóságos darabkáját. A különálló darabkák pedig mint mozaikkockák láttatják a "fény" mindnyájunkat egységbe forrasztó erejét.