.
Biegelbauer Pállal 1991-ben találkoztam a fényadó tanfolyam alkalmával. Ami rögtön az első pillanatban megérintett, a közvetlensége, egyszerűsége, és minden mondata a szívemhez szólt. Ültem egy kis jegyzetfüzettel a kezemben és emlékszem, írtam és írtam ... mindent fontosnak találtam, amit mondott... akkor még nem tudtam, hogy pap is, viszont azt érzékeltem, hogy az élet papja, egy olyan tanító, aki mindenkihez szól, és az élet lényegi dolgairól beszél egyszerűen. Minden mondata egyre beljebb és beljebb vitt belső önmagamba, újabb és újabb felfedezésekre figyeltem fel - egy-egy gondolata egy bennem alvó gondolat felébresztése volt. Mélységesen egyetértettem azzal, amit az egészség-betegség kapcsán elmondott, és a segítségnyújtás egy olyan módját mutatta meg, ami a leghatásosabb, amivel a legtöbbet adhatok egy embernek. Mivel számomra mindig is a szelíd gyógymódok jelentették a megoldást, a fényadás tökéletesen beleillett a világképembe (emlékszem, már gyermekkoromban is, ha gyógyszert akartak beadni, az ágy alá dobáltam a pirulákat).
Palitól egy olyan szemléletmódot kaptam, ami önmagamhoz emelt - Aki igazán Vagyok. Tette ezt úgy, hogy minden előadása egy-egy lépést adott önmagam mélyebb megismeréséhez, valamint a figyelme, a szeretete olyan mértékű volt, hogy teljesen elfogadott olyannak, amilyen vagyok, nem akart megváltoztatni, nem minősített soha. Ugyanakkor mutatott tükröt is, amibe ha belenéztem, mindig láthattam "gyenge pontjaimat", de megmutatta a kifele vezető utat is. Rámutatott, miből tudom meg, amikor még magamat sem fogadtam el, amikor türelmetlen voltam. Soha nem kért számon semmit abból, amit tanított, az emberi szabadság oly mértékű tisztelője volt, aki ránk bízta mit teszünk, vagy nem teszünk. Mint ahogyan a nap egyformán süt mindenkire, Pali ugyanúgy árasztotta szeretetét, figyelmét mindannyiunkra, akik vele találkoztunk.
Emlékszem az alkalomra, amikor egy összejövetelen meg kellett szólalnom sok-sok ember előtt, ez számomra igen nagy feladatnak számított (Ő tudta ezt) és hogyan segített át ezen. Mellém állt, mondott néhány mondatot, és elkezdtem beszélni. Képes volt arra, hogy az önmagamba vetett hitemben megerősítsen... sokat segített az önelfogadásomban is.
Meghatározó volt életemben a "szolgálat lelke" átadás pillanata, aminek a fényadó tanfolyam végén lehettünk részesei. Nehéz szavakba foglalni mi történt akkor velem... egy öröm érzése jelent meg bennem, egy olyan - addig ismeretlen örömé, amihez nem kell semmi külső dolog, csak van... úgy írnám le, hogy egy szent találkozás volt ez a lényem egy másik részével... ahol a legteljesebb csend, a béke, a szeretet áldása honol. A fényadás csúcspontja - egy szent pillanat - volt ez a pillanat életemben.
Kaptam egészséges Istenképet is, amit talán a hittanórákon hallottak sem tudtak úgy megvilágítani annak idején, mint Pali. Megértettem, hogy a lelkem Isten élete bennem, hogy Istent ne kívül keressem, mindenben és mindenhol jelen van, bennünk van, nem nagy tettekre van szükség, hanem, hogy tudjam, mindannyian valahol egyek vagyunk - tudatosította velem, akivel csak találkozom, úgy nézzek rá, hogy a szeméből Isten néz rám, valamint azt, ha valakit nem látok szépnek, az én optikámban van a hiba. Azóta is - amikor erről megfeledkezem - a figyelmeztetés megjelenik azonnal. Meghatott, ahogyan mindannyiónkban ugyanazt a lényeget látta és mindannyiónkkal éreztette, mennyire tiszteli ezt, képes volt igazi önmagunkhoz emelni bennünket, ezért éreztük az örömöt a jelenlétében. Élete értelme a mások segítése volt, ezt tapasztaltam, ahányszor csak találkoztam vele. Több alkalommal elvittem olyan emberekhez, akiknek tudtam, nagyon nagy szükségük van az Ő tanítására. Mindig szívesen jött és tanuja lehettem, ahogyan jelen volt, ahogyan figyelt a másik emberre, önmagát adva. Nem túlzás, amikor azt mondom ezek az emberek jobban lettek utána... mégis ezt a sikert Pali sohasem tulajdonította saját magának... mindig hangsúlyozta, gyógyítás nincs, csak gyógyulás. Neki mindig az jelentette a legnagyobb örömet, ha segíthetett embereknek. Közreadok egy levelet amit halála után küldött el nekem valaki. ami bizonyság arra, milyen alázattal végezte szolgálatát... és ami tanulságos lehet mindenki számára.
Íme a levél, amit Pali írt egyik tanítványának:
"Tudod, mindig megrendülök, amikor egy-egy kurzust követően életük, alapállásuk megváltozásáról számolnak be hallgatóim. Mélyen megrendít, mert tudom, hogy ebben nekem semmi szerepem nem volt. Hisz amikor beszélek, a Fényt adom, ahogyan Fényt kell adni: ponttá válni, semmivé, hogy a Mindenség Szívének üzenete közvetítője lehessek. Ne én beszéljek, ne az én okosságom jusson szóhoz, hanem az Aki Van, Akinek az Életét hordozzuk mindnyájan. Mindenünk ami van, illetve minden, ami nálunk van: tehetségeink, műveltséghalmazunk, megjelenésünk, cuccaink csak eszközök, hogy a bennünk lévő csodát ránk szabva, megismételhetetlen egyediséggel közvetítsük. Hidd el, de tudom, hogy elhiszed, hisz Te igazán kell, hogy értsd, hisz adtál már Fényt, és a szíved okosságával tudhatod, hogy amit teszünk - a közvetítés - nem mi tesszük, nem a mi "erőnk" hat, hanem a mi gyengeségünk, kiszolgáltatottságunk, védtelenségünk vállalása révén, pontmivoltunk révén a Végtelen, a Teljesség a Valóság, a Szeretet az, ami hat, ami teret kap: általunk öleli szívére Isten azt, azokat, aki(k) felé fordulunk. És a MINDENSÉG SZÍVE csak akkor jut szóhoz általunk, csak akkor tesz általunk, ha semmivé válunk. Hidd el, én képtelen lennék ilyen hatás elérésére. Óriási öröm fog el, amikor olyan levelet kapok, amikor arról beszélnek, hogy megváltozott életük, hogy megtalálták a bennük élő Valóságot, hogy rátaláltak valós önmagukra, hogy felfedezték eredendően végtelen gazdagságukat és szabadságukat, hogy rádöbbentek: az ember akkor éli meg emberéletét, ha az Isten életét éli meg, azaz szeret. Igazán szeret. Nagyon boldog vagyok ilyenkor, és nagyon hálás. De magamnak tulajdonítani a hatást? - a legnagyobb ostobaság lenne részemről.
Amit a legelején mondtam nektek, azt, hogy együtt fogjuk járni a belső utat, így igaz. Együtt jártam veletek. Ez történt semmi több. A különbség csak annyi volt, hogy én hangosan, Ti meg csendben."
A fényadásból sem akart csinálni soha nagy kultuszt, és ez így van rendjén szerintem. Mindannyian megtesszük, amit csak tudunk... erre mindenki képes, beteg és egészséges ember egyaránt... csak fel kell ébreszteni ezt a képességet... ahogyan idézte többször Szent Ágostont: "Szeress és tégy amit akarsz!". Olyanról is tudok, aki soha sem járt fényadó tanfolyamra és mégis fényadó... meggyőződésem, hogy ehhez nem kell kiválasztottnak lenni ... ez a képesség bennünk van az idők kezdete óta, néha szunnyad, de felébreszthető. Amit még nagyon szerettem Paliban, hogy nem végeztetett különleges technikákat velünk, mindig az egyszerűséget követte, csupán egy "meditációs" technikát ajánlott: figyeld a körülötted lévő világot minősítés nélkül... ezt nagyon szeretem... mikor sikerül, mindig boldog vagyok.
Pali megtanított csodálattal nézni a világra, hogy mindenben, mindenkiben ugyanazt a lényeget lássam, saját magamat is beleértve. Olyan tudást adott át nekünk, ami nem sorolható a szokványos természetgyógyászathoz, mindig csak szerényen alternatív módszernek nevezte. Később értettem meg, miért tesz különbséget. Ez az eljárás nem akar hatni, nem harcol semmi ellen, éppen ez a gyengédség érintett meg benne, nem a betegség felé irányul a fókusz, hanem az ember felé. Figyelmeztetett bennünket - ne akarj hatni, még azt sem várhatod el, hogy meggyógyuljon!!! - hisz ekkor már nem fényt adsz ... a legnagyobb erő nem élni az erővel! Mindig hangsúlyozta: "fényt adni annyi, mint ponttá válni, minden erőről lemondva vagyok a másiknak", és a másik ember döntése Szent, a gyógyulás tőle függ.
Pali mert, tudott ponttá válni... Mivel utolsó földi útja hozzánk, Halasra vezetett, tanuja lehettem amikor átlépett egy másik létbe. Félelem nélkül, gyorsan letette a földi ruhát, csendben, jaj nélkül suhant át oda... ahol most pihenhet, a Végtelen elfogadásában, ölelésében.
Hálás vagyok és köszönöm a sorsnak, hogy találkoztunk, hogy foghattam a kezét abban a pillanatban... emlékét, mosolyát szívemben őrzöm...
Marcsi