.
1989 volt az első év, amikor Paliról először hallottam. Egy régebbi munkatársam hívta fel a figyelmemet az "Eszköz nélküli gyógyítás"-ra, mivel tudta, hogy már akkoriban erősen érdeklődtem a komplementer medicina iránt (akkor már vizsgázott reflexológus voltam). Egy sci-fi klub meghívásának tett eleget Pali, és az E-5-ös főút mellett - Szeged határában - egy tanyán tartotta előadását. Az indító mondata máig bennem él:
"A bennünket körülvevő végtelen sötétségben a beavatottak apró felvillanásokat láthatnak. A kis fénypontok kigyúlnak, leírnak egy pályát, majd kialszanak. Ezek a kis fénypontok nem mások, mint emberi életek. Azt nem tudjuk, hogy meddig fénylenek, merre visz az útjuk, csak azt tudhatjuk, hogy most éppen hol tartanak. Az útjuk során számos alkalommal keresztezik a másik pályáját, ezek nem mások, mint emberi találkozások. Egyszeri, megismételhetetlen csodák."
Nos, valahogy így kezdődött...
A szimpatikus nem jó kifejezés arra, amit éreztem, teljesen felfordult bennem minden. Pali előadása egy ismeretelméleti előadás volt. Hallottam egy "csodáról", de nem tudtam, hogy miként lehet kivitelezni. A szünetben beszélgettünk, és megtudtam, hogy (akkor) a Széchenyi könyvtár alkalmazásában dolgozik Pesten. Nem telt el pár hét, és megkerestem telefonon. Érdekelt a folytatás. Egy szegedi hölgyhöz irányított (Messina Éva), aki már a technikai részéről többet tudott. Felkerestem Évát, és egy érdekes utazás vette kezdetét - de ez egy másik történet. Pali ismét Szegedre jött, még abban az évben, ősszel. Az előadása ismétlése volt az előbbinek, annyi különbséggel, hogy már megemlítette személyemet - név nélkül:
"Itt ül közöttünk az a fiatalember, aki megcsinálta a citrom-próbát. Sikerrel."
Ugyanis afféle tuskó voltam, aki nem érzett, nem látott semmit, de mentorom (Éva) szerint ez jó, mert a hiperszenzibilitás olykor éppen gátja a fényadónak. Éva állította, hogy nekem tökéletesen megy minden, én igazolást kerestem a magam számára. A citrom-próba (21 nap), tökéletesen meggyőzött. Az első héten a félbevágott citrom egyik felét közvetlen közelről "kezeltem/szerettem", s amikor megjelent a kezeletlen citromon az első penészfolt, csak a szoba sarkából folytattam a fényadást. A harmadik héten már be sem mentem a szobába, munkába menet, és jövet kapott fényt a citrom. A 21. napon fénykép készült róluk. Máig őrzöm őket. Az egyik fél olyan volt, mintha akkor vágtam volna el. A másik fele egyenletesen zöld volt, az őt borító penésztől. Ez volt az első kilométerkövem. Ezt említette Pali az előadásán. Ezen előadás végén megkaptam a Szolgálat Lelkét a másik két Évával együtt. (Messina Éva, Dr. Fazakas Éva).
Az első reakcióim egyike volt, hogy ezt minden embernek ismernie kell(ene), hiszen nem kell erre születni, nem kellenek különleges képességek, hiszen nem egy energetikai valamiről szól a dolog, hanem egy attitűdről, amit bizony nem igazán alkalmazunk a hétköznapokban. Odafordulás a másik ember felé személyválogatás nélkül, elvárás nélkül, viszonzásvárás nélkül. Pali beleegyezésével elkezdtem terjeszteni a "tudományát", és beindult a gépezet.
Rendszeresen jártunk Bujdosné Lengyel Eszter jóvoltából az Eszperantó utcába, és adtuk a fényt!
A kezdetekhez tartozik egy pesti utunk - Pali hívott meg bennünket a Ferencvárosi Művelődési Házba, ahol legnagyobb meglepetésünkre, ő csak bevezetőt mondott, és megkért bennünket, hogy Messina Évával meséljünk az élményeinkről. Ezt azért említem, mert Évával akkoriban számos kísérletet is csináltunk. Próbáltuk megfejteni a Fény titkát.
Alapélményeim egyike, amikor a legelső fényadókkal találkozhattam Érdligeten - szintén Pali meghívásának köszönhetően. 1989 májusában szólt először a fényadásról, és alakult meg az első Pontkör. Velük együtt töltöttünk egy röpke hétvégét, és hallgattuk Palit, meg tapasztalatot cseréltünk. Itt kaptam az első "7 percesemet", ami megint csak meghatározó élmény lett számomra. Mivel az ezoterikus élmények kizárólag annak szólnak, aki megéli, ezt itt most nem részletezem.
Őrzök egy fenyőkorongot is. A Pali fájából. Ott, Érdligeten egy fenyőt elfűrészelt Pali, és minden résztvevő kapott egy korongot. Az enyémben egy érdekes kép van. Nem mesterségesen létrehozott kép, az a fa erezetének alkotása. Aki látja, nagyot néz.
Ezen a kiránduláson, az egyik reggel Palitól kérdeztem, mivel csak ketten ültünk a konyhában; hogyan működik az inga? Azt mondta, nem kell jegyzetelnem, elmondja nekem 10 perc alatt. Így lett. Bár manapság már nem használom (vagy csak a belső ingámat), akkor nagyon jól jött.
Volt szerencsém hallgatni őt mágiáról tartott előadásán, kézfejdiagnosztikai előadásán, és még sorolhatnám. De egyszerű magánemberként is volt alkalmam eszmét cserélni vele.
Ismerem írásait, van dedikált könyvem tőle, amit nagy becsben tartok.
A "Ki vagyok én" hanganyaga alapmű.
Többször használom meditáláshoz kedvenc Ohm-meditációs zenéjét.
Védett kincseim között ül egy videó kazetta, az ominózus szegedi előadásáról.
Egyszer megbeszéltem vele egy olyan élményemet, amiről úgy gondoltam, magyarázattal tud szolgálni. Sejtelmes választ kaptam. Később megértettem, miért. Egyre nagyobbra nőtt a szememben, afféle példaképpé vált.
Főleg akkor, amikor megkértem egy szívességre. Az történt, hogy a környezetemben többször meséltem róla illetve a vele kapcsolatos élményeimről, és a nővérem nagyon érdeklődött utána. Nem, mint férfi iránt, inkább a beavatott személyiség érdekelte. Akkoriban a nővéremet nagyon foglalkoztatta több kérdés, élet, halál, ezotéria és az ezzel kapcsolatos elképzelések, magyarázatok. Talán Palitól várt elfogadható választ. Meghívtam Palit a nővéremhez vacsorára, és ő elfogadta. Örömmel jött, amikor elmeséltem neki, mi iránt érdeklődik a nővérem igazán. Ezotéria, élet, halál, stb. A vacsi után hagytam őket beszélgetni. Jó hosszúra sikeredett találkozás volt.
A nővérem két hónap múlva egy autóbalesetben meghalt. Palival később találkoztam, és meg is jegyezte, hogy látott egy alkalommal, de olyan felhős volt az ábrázatom. Akkor mondtam el neki, mi történt. "Nem véletlen találkoztunk" - volt a válasza.
Ez a kis írás róla kell, hogy szóljon. Belőlem egy könyvre való is kitelne, de az idő szorít. Sok gondolatot idézhetnék még tőle, talán egy szintén találót a végére:
"Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté."
Lehet, hogy teste már az enyészeté, nekem elég, ha olvasok tőle, hallom a hangját, látom az arcát. Magamat sajnálom, amikor azt mondom, szívesen tanultam volna még tőle, de elment. Ilyen gyarló az ember, mindig magára gondol...
Nem kell neki szobrot állítani, a végtelenségig magasztalni, mert Ő olyat hagyott hátra, ami elég, ha az emberek szívében él. Nekem Bigi ott van a mindennapjaimban.
Szépfalusi Péter, Szeged, 2011. február 11.