.
Palira emlékezve
Hogyan írjam le, hogy az érzésből szó legyen? A bennem élő érzésből hozzád érkező szó. Az a szó, amely tökéletesen megfelel Az Érzésnek... Nehéz, mert a szó logikus, értelmezésre szorul, míg az érzés önmagában áthalad az értelmen és a szívvel rezonál.
Márpedig amit nekem Pali adott, az szív és érzés. Barátsága nagy áldás volt, jelenléte, szavai megérintőek. Árasztotta a benne élő Fényt személyválogatás nélkül, volt bátorsága kiáradni, sebezhetővé válni, s megmutatni a saját belső fényszikráját a körülötte lévőknek.
A szív belső fényszikrájának pedig megvan az a csodás tulajdonsága, hogy azonnal és közvetlenül a többi szív isteni fényéhez csatlakozik. Ez az az érintés, amelynek fontosságára rámutatott. Ez az az érintés, amelyből ha szavak lesznek, akkor azok hordozzák az érzelmet.
Az embert az emberrel, Istennel és a világgal összekötő érzelmet.
SZERETLEK! Úgy, ahogy vagy, olyannak, amilyen vagy. Elfogadom és tiszteletben tartom a létezésedet, mert egyedi vagy, egyszeri, megismételhetetlen és csodálatos.
Ez Isten szeme és szíve. Pali meg tudta élni ezt a nézőpontot és engedte, hogy a szeretet gyógyító kegyelme átáradjon rajta. Volt lélekereje hozzá, hogy a félelem kínzó szorításából a szeretet erős, mindent elsöprő állapotába lépjen. Ezt a példát adó létezést kaptam tőle.
S azt, hogy a világ belül van, s nem kívül. Ami kívül történik, az csak a belső kivetülése. Érdemes ezért szemügyre venni azt, ami kivetült, mert könyörtelenül megmutatja az elnyomott vágyakat, a lappangó félelmeket, a semmi ágán ülő, hangtalanul vacogó szívet...
Az élet szembe jön és pontosan az jön szembe kívül, ami belül teremtődik.
Most már aktívan használom a gyakorlatban ezt az egyszerű kozmikus törvényszerűséget, de ez nem volt mindig így. Amikor még Palival beszélgettünk ezekről a dolgokról, akkor csak ott tartottam, hogy megrezdültek bennem a szunnyadó belső csírák. Éreztem, hogy a kijelentéseiben fontos alapelvek vannak, megoldó kulcsok az életemre nézve, de akkor még nem sokra jutottam a megélésükben.
Pali tehát nem magokat adott, azok elvetése Isten dolga, csak egy kis tápoldatot a magvaknak, hogy gyorsabban és erősebbre nőjenek, mint a környező gaz.
Köszönet érte, azóta egészen jól kigyomláltam az életemet keserítő gaz dolgokat.
Az élet pedig él tovább, a maga dinamikus sokszínűségében, árnyaival és fényével. Amikor pár évvel ezelőtt kérdezte valaki, hogy mit adott nekem Pali, nem egészen ezeket és nem így írtam meg. S biztos, hogy néhány év múlva sem teljesen ez lesz a válaszom, mint most. Azért, mert közben folyamatosan átalakulok minden sejtemben, gondolatomban, érzésemben, s ezzel együtt alakul bennem Pali szellemisége is. A személyéről és tetteiről vannak statikus információim, de számomra nem az volt a legfontosabb, amit adott, hanem a Lélek Fényének a megélése. Az a belső Fény volt a legfontosabb, ami a lényéből sugárzott.
Ez a Fény örökké él és az én saját belső Fényemmel együtt változik, megújul, tovább virul.
Ilyen egyébként minden ember saját belső Fénye. Örök, változatlan változó, viruló, végtelen szeretettel teli. Ezek a Fények mindig egymásra találnak, és mindig egymásra ismernek. S ez a legnagyobb ajándék, amit csak adhatok a többi létezőnek.
Hogyan írjam tehát, hogy az érzésből szó legyen? Olyan szó, amely átlépi az értelem elválasztó korlátait?
Szívből, fénnyel, szeretettel, őszintén, s akkor minden szavam olyan érzésekkel lesz teli, amelyek megtalálják a többi embert, s reményekkel teli boldog szikrákat visznek az életükbe.
Nekem ilyen volt Pali.
Szeretettel ölelek mindenkit: Kolláth Borcsi