.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Palira emlékezve
.
Hátralapozás 21 Előrelapozás
.
Hoffmann József

Kereső volt, mint mi mindannyian, s olyan tanító, mint közülünk senki - ahogy Ő mondta: "egyszeri és megismételhetetlen csodája a létezésnek."

Mindig a lényeget láttatta meg velünk előadásain olyan stílusban, mely mindenki számára érthető volt, még akkor is, ha néha az a szalonképesség határát súrolta.

Nem lehet nem emlékezni csodálatosan szerteágazó, naprakész tudására, olvasottságára, stílusára, pengeéles eszére, asszociációira és szókimondására.

Leginkább a "Ki vagyok én" és a "Társas kapcsolatok" témáival foglalkozó előadásai hagytak bennem kitörölhetetlen nyomot.

Számos ismerősömmel, barátommal osztottam meg életfilozófiája aktuális részeit, akik velem együtt egy életre hálásak - most már csak lelkének, szellemének bölcs felismeréseiért és annak továbbadásáért.

Sajnos ő is halandó volt - de örökké is élhetett volna testi valójában is - úgy talán más lenne a ma fiatal nemzedékének minden olyan tulajdonsága, ami az ÉLET síkján lévő tudás révén teljesedhetne ki a mainál sokkal jobban.

Nemcsak személyét, lelkét, szellemét, de tudását is megőrzöm, amíg csak élek.

Üdvözlettel: Hoffmann József

________________________
.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_