.
1.2.1. A fényadás alapgondolatai az emberi problémák megoldására a világban jelenleg uralkodó általános szemlélethez képest alapvetően más megközelítést ajánlanak. Az egyedül az én-t és a versenyt középpontba helyező gyakorlat helyett, a bennünk működő lét forrásával való legszorosabb közösség révén megvalósított eszköztelenséget, az elfogadásra alapozott gyakorlatot kínálja.
-
1.2.2. Az elfogadásra alapozott fényadói út nagyszerűsége abban rejlik, hogy az ember látásmódja egy hiteles folyamaton keresztül alakulhat ki, nevezetesen az ember egyéni, belső útján keresztül. A személyes belső út a biztosíték arra, hogy ennek a szellemi folyamatnak a vége majd egy boldog emberi állapot legyen.
-
1.2.3. A belső utunk során minden gondolati elemet, tanítást, akár évezredes tanításokat vagy filozófiákat, átgondolhatunk újra. Azokat a jelen kor életkörülményeinek figyelembevételével átalakíthatjuk, ismét egy szerves egésszé építhetjük úgy, hogy a világ valóságával szinkronban levő "tudati tartalom" jöjjön majd létre.
-
1.2.4. A világ kimeríthetetlen ismereti halmaz hordozója, ezért annak komplex magyarázatára sem tudományos, sem más hitelességet sugalmazó válaszokat nem érdemes szolgaian átvenni, csak azért elfogadni, hogy megdönthetetlen magyarázatot adjunk a jelenleg még meg nem magyarázható dolgokra.
-
1.2.5. Természetesen az emberi képzeletet minden lehetséges módon érdemes felhasználni, és a jelenleg nem ismert dolgok megértésében bátran élni az elképzelés lehetőségével. A fontos csak az, hogy mindvégig maradjunk tudatában annak a ténynek, mit tudunk "biztosan" és mi született csak a képzeletünkben.
-
1.2.6. Minden szellemi eredményünket igyekezzünk az életünk jelenében megízlelni, a világ valóságában ellenőrizni, és folyamatosan figyelemmel kísérni, merre vezetné / vezeti életünket. A gyakorlati tapasztalatunk egyaránt megfelel-e a tiszta szívünknek és az elkötelezetlen értelmünknek. Ez a hozzáállás az, amivel az ember elérheti a boldogságát, feltárhatja léte igazi csodáját.
-
1.2.7. Az ember csak olyan mértékben képes a szeretet gyakorlására, amilyen mértékben képessé válik a másik ember elfogadására. Az elfogadásra alapozott fényadás a létezés középpontjába az embert állítja, és kizárólag pozitív gondolatokra épít. A fényadás alapgondolata szerint a teremtett világ tökéletes. Tökéletes, mint maga a Teremtője. A mi modellünkben a Teremtő, tiszta szeretete révén, "minden tulajdonságát" átadta a létező világnak, így információit közvetlenül tartalmazza minden létforma.
-
1.2.8. Ez a világ tehát rendelkezik minden elképzelhető tulajdonsággal, ami tökéletesen biztosítja minden létező életét. A létezés folyamatában közvetlenül adott minden feltétel, ami bármilyen létforma megvalósulását biztosítja. A lét így egy folyamatos és korlátok nélküli fejlődés keretében valósulhatott / valósul meg.
-
1.2.9. Az ember megjelenése, kialakulása, a benne működő öntudattal együtt, egy természetes, valóságos folyamat eredménye. Léte és élete a teremtés kezdetétől annak középpontjában volt, és ez ma sincs másként.
-
1.2.10. A létezés valósága nem más, mint egy olyan hierarchizált struktúra, amely a lét alapinformációitól a végtelen számú megvalósulásig teret ad minden lehetséges létforma komplex működésének. Ebben a világban minden, ami van, összefügg egymással, a felépülés és a lebomlás folyamatai, struktúrái kötnek össze minden létezőt.
-
1.2.11. A létezést felépítő információk, a Teremtő odaadottsága révén, minden embernek a rendelkezésére állnak, ezért csak hit és ismeret kérdése, hogy ezek alapján mit tud és mit akar az ember megteremteni.
-
1.2.12. A valóság számunkra két arcát is mutatja a megváltoztatható- és a megváltoztathatatlan dolgok alakjában. Van, amit meg tudok változtatni, és van, amit nem tudok megváltoztatni. Amit meg tudok változtatni, az számomra nem probléma, de amit nem tudok megváltoztatni, az csak akkor nem probléma, ha elfogadom. Ezért a boldogság kulcsa az elfogadás. Ezt a belső utat járva a valóságos folyamatok megértése, megélése és megvalósítása vezeti majd el az embert a boldogság megtalálásához.
-
1.2.13. Jelenlegi ismereteink szerint az ember az egyetlen létező, aki szabadsága révén még az alaptörvényekkel is szembehelyezkedhet. Tervei csak akkor nem valósíthatók meg, ha azok a létezés struktúrájának hierarchiáját véletlenül vagy direkt módon megsértik, azaz nem realizálhatók a valóságban.
-
1.2.14. Természetesen nem szabad megfeledkezni a valóság egyetlen át nem hágható törvényéről: minden valóságos létforma felépítéséhez és működéséhez az adott létező létét biztosító struktúra képezi a fundamentumot. Ha ezt megsértjük, az adott létforma fennmaradását tehetjük lehetetlenné.
-
1.2.15. A teremtés teljes szabadságot biztosít minden létezőnek, de természetesen csak az alkotás szellemi lehetőségével rendelkezők képesek direkt módon, közvetlenül részt venni a teremtés aktív folyamatában. E szellemi tulajdonsággal nem rendelkezők csak a létezés élő, dinamikus törvényi keretében, a kialakult struktúrák adottságain és szabályain belül működhetnek és létezhetnek.
-
1.2.16. Az ember, szabadsága révén, a Teremtővel "azonos jogosultsággal", korlátozás nélkül vehet részt a folyamatos teremtésben. Az ember maga teremtheti meg önnön világát, a "saját valóságát".
-
1.2.17. Az ember egy tudattal megáldott, teljesen szabad szellemi létező. Ez az adottság a szabadságunk forrása. A szabad létezők öntudatát munkaeszköznek tekintem, ahol az értelmezhetőség határa a mindenkor megfogalmazott gondolatok kerete. Alapvetően ezt a keretet bővítve, változtatva adhatunk lehetőséget arra, hogy önmagunkat és a világunkat feltárhassuk. A "szabad szellemi létező" azt jelenti, hogy az ember maga határozhatja meg saját tudatának tartalmát.
-
1.2.18. A szellemi szabadságnak azonban van egy komoly nehézsége, ugyanis a valóságos és a valótlan gondolatokat önmagukban nem vagyunk képesek megkülönböztetni. Ezeket a tudatunk "azonos minőségben" kezelheti, ezért megkülönböztetésükre csak akkor van esélyünk, ha létrehozzuk az erre alkalmas gondolatokat is. Amennyiben nem rendelkezünk elegendő gyakorlati és szellemi tapasztalattal, átélt emberi élménnyel, a szabad létező élete igazán nehézzé válhat.
Ezt a nehézségeket csak irányított ismeretszerzéssel, tudatállapotunk (önmagunk) egyre magasabb szintre emelésével, a szeretet gyakorlásával oldhatjuk fel. E cél eléréséhez szükségünk van életünk és környezeti viszonyaink megismerésére, valóságos összefüggésükben való feltárására, saját életünk titkainak megértésére és a másik ember felé irányuló teljes nyitottságra. Ebben nyújt alapvető segítséget a fényadás.
-
1.2.19. Akinek semmi baja, aki úgy érzi és úgy gondolja, hogy minden rendben van, boldog a saját létében, annak ez a fejtegetés sem kell, az teljesen a helyén van, harmóniában éli az életét, egységben a világgal. Akinek viszont gondjai vannak, annak saját gondjaival és az ebből adódó következményekkel együtt kell élnie az életét, boldogtalanul, diszharmóniában a világgal.
-
1.2.20. A probléma gyökerét az emberi lét szabadságában találhatjuk meg. Problémáinkat a szabad döntés lehetősége és az ebből eredő szellemi és gyakorlati következmények okozzák. Boldogan vagy boldogtalanul, az ember ezen két létállapot közül választhat. Az öntudattal rendelkező lényeknek ez a választás az egyetlen feladata.
-
1.2.21. A világ folyamatos változásáról, átalakulásáról csak a tudattal rendelkező létezők szerezhetnek tudomást. Így az ember is tudja, hogy jelenlegi élete egy véges szakasz, kezdete a születés, vége pedig a halál. Halálával nemcsak az emberi állapota szűnik meg, hanem megszabadul minden gondjától is. Mivel a felvetett problémák kizárólag az ember életében jelentkezhetnek, ezért megoldásukat is csak a jelen élet keretén belül célszerű keresni és a feladatokat itt és most elvégezni.
-
1.2.22. A világ, az emberrel együtt vagy nélküle, folytatja a létezését. Amennyiben továbbra is szeretnénk ebben a világban élni, kénytelenek vagyunk elfogadnunk a létezés feltételeit, és szükségszerűen úgy kell kapcsolódnunk a jelenleg létezőkhöz, ahogyan ezt a kapcsolódást a teremtés által létrejött struktúra meghatározza.
-
1.2.23. A valóságos működés azt jelenti, hogy ebben a világban minden létező tökéletes harmóniában van egymással. Ez a harmónia az ember esetében a szeretet és az odaadottság gyakorlatát jelenti, vagyis minden létező a szeretet révén van kapcsolatban a másikkal, a szeretet révén alkotja ezt a valóságos egységet. A létezők egymáshoz való viszonyának ez az egyetlen valóságos alapja.
-
1.2.24. A szeretet a Teremtő és az ember közti kapcsolatban csak a részünkről kétséges, a szeretet gyakorlata csak az ember és az ember közti kapcsolatban esetleges. Az életben maradásunk feltétele tehát az, hogy saját szabad felismerésünk révén bekapcsolódjunk a teremtés életben tartó folyamatába. Ez a folyamat magától értetődően szabja feltételként azt a feladatot, hogy együtt és egymással egyetértésben és harmóniában éljünk, különben meghalunk. Ezért az életben maradásunk egyetlen alternatívája a szeretet gyakorlata.