.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
GONDOLATOK A FÉNYADÁSRÓL
 
A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza

"Közhelynek tűnik az a megállapítás, hogy a betegség az egészség hiánya. Ám, ha a közhelyek mélyére pillantunk, meghökkentő igazságokra lelhetünk. A magyar nyelv páratlan zsenialitással tapint a lényegre, amikor az emberi személyiség teljes egyensúlyi állapotát EGÉSZ-ségnek nevezi. Igen: betegség esetén az EGESZ-SÉG szenved csorbát. A betegség sohase testi működészavar. A betegség az ember EGÉSZ-ének ügye. Akár testileg, akár pszichésen érint bennünket bármily hatás, az EGÉSZ ember mivoltunkat érinti.

Jelen korunkban, kimondatlanul bár, de lényegét tekintve csaknem valamennyi gyógyító eljárás és módszer mechanikusan szemléli az ember élet-működését. Ha olajozottan működik a 'gépezet', egészséges, ha akadozik, beteg. Ez utóbbi esetben meg kell 'javítani', vagy ki kell cserélni a hibás alkatrészeket (gyógyszerelés, műtét), ha pedig az alkatrészek ugyan jók, de lerakódások akadályozzák a teljes hatásfokú működést, meg kell tisztítani az oda nem való felesleges anyagoktól, ki kell 'pucolni' a dugulófélben lévő járatokat. E szemléletmód rendkívül fontosnak tekinti a 'gépezet' energiaellátását biztosító anyagok milyenségét, az állandó karbantartást. Tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz az optimális működés biztosítására, bámulatra méltó technikákat fejleszt ki a működészavarok felderítésére (diagnózis), és káprázatos arzenálját teremti meg a hibaelhárítás, kiküszöbölés módozatainak (terápiák).

Az erőfeszítések azonban korántsem arányosak az elért eredménnyel, hatásfokuk elkeserítően alacsony. Hajszálpontos diagnózis, briliáns technikával végrehajtott műtét: az operáció sikerült, a beteg meghalt. Érthetetlen. Ugyanúgy, akár a legkiválóbb gyógyszerekkel kezelt betegek kórságának makacs maradandósága.
Hibás lenne ez a szemléletmód? Korántsem. Hisz testi működésünk valóban 'gépies', érvényesek rá a biológiai mechanizmus törvényszerűségei.
Miért, hogy mégsem érvényesül maradéktalanul az imént vázolt mechanikus szemléletmód? Nem hibás, hisz igaz. Csakhogy részben igaz. Féligazság. Hiányos. Nem az ember EGÉSZét veszi figyelembe, hanem csak RÉSZ-összetevőjét. Csak az ember testi mivoltát tekinti, annak működéstörvényei határozzák meg cselekvésirányultságát.

Ne higgyük, hogy ez a szemléletmód csak az orvostudományra jellemző. Nem mentes tőle sem a népi, sem a természetgyógyászat. Csak a módszereik térnek el egymástól. Ez utóbbiak mind diagnosztikájukat, mind terápiájukat tekintve kímélőbb, inkább testbarát eljárások. Kétségkívül a csak mechanikus szemlélet sohasem volt jellemző a népi és természetgyógyászatra, sőt az orvostudomány története során is fel-felbukkant, és az utóbbi évtizedekben egyre inkább előtérbe került a teljesebb ember-szemléletre való törekvés.
Amíg a gyógyításra törekvő iskolák legtöbbjének figyelme a betegségekre (azok megelőzésére, gyógyítására) irányul, addig az eszköztelen gyógyítás figyelmének középpontjában a szenvedő EMBER áll. Nem tagadja, ellenkezőleg: fontosnak tartja a betegségek felismerésére és kiküszöbölésére irányuló technikákat, azok megismerését és alkalmazását. A fényadók között több orvos és igen sok természetgyógyász is van.

Az eszköztelen gyógyítás szemszögéből a betegség nem csupán testi működészavar, hanem az egész embert, sőt a létezés egészét érintő ügy. Kiváltó okát elsősorban nem egy élettanilag kedvezőtlen környezet ártalmas hatásában vagy egy szerv meghibásodásában látja, hanem az ember lét-lényegi egyensúlyvesztésében, amely nemcsak valamely hibás döntése következményeként jöhet létre, hanem a közös teherviselés megkerülhetetlen tényének következménye is lehet. E nézőpontból a betegség okozat, tünet, a léthazugságok tömegétől egyensúlyát vesztett univerzum embertestben felhangzó jajkiáltása.

A beteg ember mindannyiunk terhét hordozza.
Az az emberiség egész történetén végigvonuló és törvényszerűen kudarcot szenvedő, meddő törekvés, hogy megváltoztassuk a (hibás álláspontú, rossz úton járó, 'gonosz' stb.) másikat, teljesen hiányzik a fényadók irányultságából. Nem a másik ember, hanem önmaga megváltoztatására, elfogadóvá tételére törekszik, hisz betegségeink mélygyökere el nem fogadottságunk, változtatásprésbe nyomorítottságunk, eredendő szabadságunk 'jó szándékú' semmibevételébe ágyazott. Az eszköztelen gyógyítás számára a betegség - tünet. Tünete a másik és önmagunk elfogadáshiányának. Mindannyian szenvedünk tőle.

Éppen ezért a fényadás elsősorban nem a betegség, hanem a kiváltó ok felé fordul. Nem meg- és legyőzni akar, hanem elfogadásra törekszik. Tudja, hogy a szocializációnk során belénk sulykolt 'erő'-szemlélet a másik legyőzésére irányul, és azt is, hogy ez az erő(szak) a létproblémák megoldásához elégtelen, sőt új problémák megteremtője. Tudja, hogy ennél sokkal nagyobb erőfeszítésre van szüksége: önmaga elfogadóvá tételére. Mert ehhez nem mást, hanem a másiktól berzenkedő önmagát kell legyőznie. Ennek a személyválogatás, feltételszabás és viszonzásvárás nélküli, a másikat teljesen elfogadó alapállásnak ad a másik számára érzékelhető formát a fényadó. Ez a teljes, önmagán túllépő odafordulás a fényadás gyógyító mechanizmusa."

.
A lap tetejére
.
Fényadás
.
Hátralapozás 4 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_