.
.
Biegelbauer Pál
.
A FÉNYADÓ IMÁJA
.
"Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk. Szeretlek. Elfogadlak - akárki vagy, akármilyen vagy. Nem várok Tőled semmit. Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad. Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam, és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és bennem lakozó mindenséget, azt, hogy a Mindenség Szívében egyek vagyunk.
.
Eredetileg a kéziratban idézőjelbe tettem a fényadók imáját. Miért tettem idézőjelbe? Ugyanis az imát úgy értelmezzük mindig, mint az Isten és az ember közötti párbeszédet. A fényadók imája nem az általunk mennyekbe gondolt Istenhez szól, hanem ahhoz az Istenhez szól, aki valóban van, és akit mindannyian a szívünkben hordunk. A másik emberhez szól, amit a belső csendben kimondatlan szavakkal mondunk a másik embernek a fényadást megelőző belső csendben.
Meggyőződésem, hogy a megfogalmazott gondolatok önmagukban semmit sem érnek. Értéküket a tettfedezet adja. Nem önmagam megfogalmazottsága, hanem tetteim kerülnek a lényeg mérlegére. De meggyőződésem, hogy a gondolatok segíthetnek a cselekvéshez, gazdagíthatják tartalmát. Ezért merem csak leírni a leírhatatlant, megfogalmazni a megfogalmazhatatlant, azt, ami a fényadást megelőző belső csendben ki nem mondott szavakkal árad."
