.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.

.
Biegelbauer Pál
.
A PÁRKAPCSOLATOKRÓL MÁSKÉPP
 
A KAPCSOLATTEREMTÉS 2.

"A második törvény, amelyet ismerünk és követünk az, hogy az ember megváltoztatható. A fontos világban erről szól a történelem. Megváltoztatni a másik embert, hogy elérjük a céljainkat.

A megváltoztatás eszköze az erő. Felülkerekedni a másikon, hogy azt tegye, amit mi jónak látunk. Akkor is, ha ő azt nem úgy látja. Minden emberi konfliktus forrása ez. Minden emberi fájdalom innen forrásozik. Vagy nem akarja azt tenni a másik, ami szerintem a jó, vagy arra kényszerítenek, hogy tegyem, sőt gondoljam, amit mások jónak látnak, de szerintem nem az. Az emberiség történelme a folyamatos megerőszakolások története. Az egyes ember története is ugyanez. A megerőszakolt és megerőszakoló emberé. Eredménye: csak a fájdalom. A remélt eredmény, az, hogy a szándékaim szerint változik meg a másik, soha nem valósul meg.

Miért? Mert figyelmen kívül hagytuk az ember létének lényegi sajátját, azt, hogy az ember szabad. És aki szabad, az nem megváltoztatható, az megváltozik. A változás csak és kizárólag az ő döntésétől függ. Erre nem kényszeríthető, sőt, ha változásra akarják kényszeríteni, azaz meg akarják változtatni, akkor ellenáll. Minden megváltoztatási törekvés, ha eredményesnek látszik is, csak kívülről az, belül a 'megváltoztatott' változatlan. A valóság világának a törvénye a szabadság. A valóság nem ismer kényszert. Nem ismer változtatást, csak változást. A valóság világába nem az elképzeléseinkkel, hanem azok elengedésével, nem a változtatással, hanem az elfogadással léphetünk. A valóság világa a szeretet világa. A szeretet az egyetlen valóság.

Miért nem lehet párkapcsolatot teremteni? Mert a párkapcsolat életünk lényegi, azaz valóságos világához tartozik. Általa és benne valóban boldogok lehetünk. Nem lehet célul kitűzni, mert lehetséges, hogy nem ez a boldogságunk útja. Ezért van oly sok kapcsolatteremtő kudarc, mert ragaszkodunk ahhoz az elképzeléshez, hogy most csak egy párkapcsolatban lehetünk boldogok, és e képbe zártan nem látjuk meg a boldogságunkat, ami - és ez meglepőnek tűnhet, de így igaz - mindig jelenvaló. Kevés szívszorítóbb látvány van annál, amikor a magányos ember tétován keresi a párját. Ki nem élte meg az egyedüllét üresjáratú kóborlásait, a 'hátha találok valakit' meddő reménytelenségével? A magány ürességébe zártan hiába, hogy egészségesek vagyunk, hiába, hogy hét ágra süt a Nap, és harsog a tavasz, hiába, hogy boldog embereket, párokat látunk, a szépség és mások öröme csak még jobban mélyíti a fájdalmunkat.

Próbálnánk megszólítani a másikat, de nyelvünk nem engedelmeskedik, bénán és tehetetlenül állunk, utáljuk gyávaságunkat. Tanácsokat kérünk, olvasunk cikkeket, könyveket arról, hogyan teremtsünk kapcsolatot, ismerünk már minden trükköt... és mégsem. Aztán valahogy erőt veszünk magunkon, igyekszünk nagyon megfelelni a másik, a mások elvárásainak, nagyon akarunk, és az eredmény ismét a kudarc. Még mélyebb a magány. Aztán egyszerre csak váratlanul, amikor már nem is számítunk semmire, amikor már lemondtunk arról, hogy valaha is lesz valaki az életünkben, amikor minden erőfeszítésünk kudarcba fulladt, amikor a kudarcok sebe nyitottá tett, akkor... látjuk meg a másikat. A csodát.

Mindenki, aki számít az életünkben, nem megtervezetten került oda, nem célkitűzés és erőfeszítések eredményeképp van ott, hanem egyszerűn csak ott találtuk a szívünkben, mintha mindig is ott lett volna. Arra a kérdésre, hogy kit miért szeretünk, nem tudunk válaszolni. Azért, mert szép? Van nála szebb. Mert okos? Van nála okosabb. Mert kedves? Van nála kedvesebb. És hiába a válaszkísérletek, nem mondanak semmit. Nem tudjuk azt, hogy miért szeretjük a másikat, csak szeretjük. És boldoggá tesz maga a tény, hogy szerethetjük. És mert szeretjük, látjuk. Látjuk annak, aki és olyannak amilyen. Csodának."

.
A lap tetejére
.
A párkapcsolatokról
.
Hátralapozás 18 Előrelapozás
.
Pali munkáiból
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_