.
"Azért teszek másokkal jót, hogy nekem jó legyen. Ez a látszólagos önellentmondásos paradoxon. Mikor van az embernek az a tiszta és mindent átfogó öröme, amiben semmi zavaró nincs? Amikor túl tudok lépni önmagamon, a magam érdekein, kívánságaimon, amikor teljesen a másik felé fordulok, és ez nagyon-nagyon jó. Ilyen értelemben, amikor én a másik felé tudok fordulni, megfeledkezem önmagamról teljesen, akkor a legjobb nekem. És ez a furcsa. Ez az ellentmondás. Hogyha teljesen a másik felé fordulok, mondhatnám, elfeledkezem magamról, ponttá válok, semmivé válok, akkor kapom a legtöbbet.
-
Ezért lehet azt mondani, hogy a legnagyobb másik felé fordulás az a legnagyobb önmagam felé fordulás is. Ekkor derül ki, hogy teljesen emiatt vagyunk. Mi pont vagyunk, semmivé válunk azért, hogy minden lehessünk. Nem én vagyok, hanem a Mindenség, én csak közvetítő vagyok. Mindannyian, amikor valóban szeretjük a másikat, akkor fényt adunk. Mindenki ugyanazt adja, nincs jobb vagy rosszabb fényadó.
-
Meg kell vallani, nekem óriási segítségem van. Ez a segítség számomra a következő: minden ember szeméből az Isten néz rám.
-
A Széchenyi könyvtárban, a liftben nyugdíjas bácsikkal találkoztam, akik pribékek voltak. Óriási fordulat volt bennem. Bennem volt fordulat. Az a bizonyos buszmegálló, ugye? Hogy én változok meg, és akkor meglátom benne Istent. S akkor belegondoltam, hogy mennyivel vagyok én jobb. Semmivel. Hány embert megkínzott... Amikor azt akarom valakitől, hogy olyan jó legyen, mint én, amikor elvárásaim vannak... Mindig ezzel kínozzuk a másikat, sokszor jobban megkínozzuk, mint az, aki összerugdalta. Az csak hivatalból teszi, tök mindegy ki az, akit kihallgat, megrugdalja, azt kész. Pont.
-
Tehát amikor látok olyan embert, akiről hajlamos vagyok azt kimondani, hogy ő milyen, abban a pillanatban, hogy az Ő szeméből is az Isten néz rám, akkor kész. Nagyon érdekes fordulatnak mondanám, hogy aki riasztó volt számomra, nem hogy nem válik riasztóvá, hanem a szívemhez közelítem, még érzelmileg is. Végeredményben a szeretetnek abszolút nincs szüksége érzelemre. Ahelyett, hogy riasztana, inkább a világegyetem megismételhetetlen csodájaként nézek rá. Tehát ilyenkor, amikor bemegyek, és úgy érzem, hogy kifejezetten utálnak, akkor mindegyikből az Isten néz rám.
-
Úgy kerültem ezt a szót (Isten), mint macska a forró kását. Aki nem hisz Istenben - nagyon meg fogtok lepődni - az igen kiváló állásfoglalás. Hát milyen Istenben nem hisz? Abban a 'kaporszakállú vén huncutban', akinek más dolga sincs, minthogy nézze, ki tesz valami jót, hogy megjutalmazza, és ki tesz valami rosszat, hogy megbüntesse? Ilyen Isten nincs! Az Isten nem azt lesi, hogy kit büntessen vagy kit jutalmazzon meg. Nem!
-
Van a Bibliában egy mondat a vége táján, János levelében: Szeretet az Isten. Az, hogy az Isten nem más, mint egy kitárt szív, egy kitárt kar, aki, hangsúlyozom, mindent és mindenkit a szívére ölel, aki nem akar megváltoztatni, még azt sem várja, hogy én megjavuljak. Semmit nem vár, csak van. A szeretet az mindig egy kérdő mondat. Ki nem mondott kérdő mondat, amire én adom meg a választ szabadon, úgy ahogy akarom. Csinálhatok bármit, mert a szeretetnek egy mértékegysége van, a végtelen. Mindenkit végtelenül szeret. A legnagyobb bűnöstől a legnagyobb szentig ugyanavval a mértékkel, végtelenül szeret. Hogy aztán én hogy válaszolok, az az én dolgom.
-
A mennyország az, ha tudok rá válaszolni, ha merek nyitni. Mert úgy hangzik ez a mondat: Szeretet az Isten. Aki szeretetben él, az Istenben él és Isten őbenne. S ez nagyon-nagyon fontos! Szóval ez az Isten van. Egyéb büntető, jutalmazó, mint olyan, nincs. (Aki ateista, ezt a büntető, jutalmazó Istent veti el.) Tehát végül is, amikor én meg merem élni, amit Ő csinál, totálisan elfogadok, senkit nem zárok ki, kivétel nélkül mindenkit kész vagyok a szívemre ölelni, akármilyen, akár ellenemre tör, akár hozzám csatlakozik, akkor az én életem nagyon boldog lesz.
-
Igen ám, ez kifelé hogy néz ki? Ugye, mert attól látszik valaki erősnek, hogy felülkerekedik a másikon, akkor látszik okosnak, ha lesöpör engem ész-érvvel innen az asztalról. És hogy néz ki, aki mer szeretni? Hogy gyenge, és erőtlen. Hát hogy néz ki az Isten? Hát nézzetek körül! Semmi, még észre sem veszem. Nem rúg engem fenékbe, ha valami rosszat teszek. Hány csibésznek megy úgy, mint Marcinak Hevesen.
-
De a pokol meg a mennyország az már itt is van. Ha az ember mer nyitni, akkor óriási az öröme, a legnagyobb és a legtisztább öröme van. És amikor zár, akkor ott a pokol, a boldogtalanság.
-
Nem az a lényeg, hogy jól feküdjön az ember, hanem, hogy jól aludjon. És mindegy, hogy kinek mekkora vagyona van, nem az a lényeg, hanem az, hogy hogy áll hozzá. Ha valóságosan állok hozzá, és erre mutat rá életünk egyetlen biztos pillanata, a halálunk, akkor rájövök, hogy semmi sem az enyém, minden csak nálam van. Minden, ami tulajdonjogilag az enyém, az rám van bízva, azzal törődnöm is kell, nincs olyan, hogy ebek harmincadjára hagyom, hogy nem törődöm vele, ez rengeteg időt, energiát emészt föl, de törődnöm kell vele.
-
Gazdag akkor vagyok, ha elérem azt, hogy semmim sincs! Ez nem tulajdonjogi dolog, hanem alapállás kérdése. Úgy viszonyulok hozzá, hogy semmim sincs. Az ember akkor szabad, ha semmije sincs, amit elveszíthet. Gondoljuk meg, problémáink mindig abból adódnak, ami nincs, hogy nem jön a busz, nincs fél pohár bor, hogy a másikban nincs szeretet.
-
Tehát az, ami rossz, most jól kapaszkodjanak meg, az, ami nincs. Az, ami nincs, a rossz, az a jónak a hiánya, a nincs! Minden problémámnak, minden félelmemnek a tárgya az, ami nincs. Majd az lesz akkor... mit tudom én megérem-e akár a következő másodpercet? Csak a jelen pillanat van. Múltam már nincs, semmit nem tehetek megtetté vagy meg nem tetté, jövőm még nincs, csak a reményeimben él.
-
Döntésre, cselekvésre csak a jelen pillanatom van. Ez nem zárja ki, hogy ne legyen feladata a jelen pillanatnak az, hogy végiggondoljam a múltat és megtervezzem a jövőt, amiben mindig van bizonytalanság - egyáltalán megérem-e? De azt tudnom kell, csak a jelen van, semmi több, és ez valóságosan van, és ez az egyetlen lehetőségem, hogy cselekedjek, tegyek valamit.
-
Azzal tesszük tönkre a jelent, hogy félünk a jövőtől. Mindig a jövőtől félek, pedig azt sem tudom, hogy egyáltalán megérem-e, és nem tudhatom, hogy az olyan lesz-e, mint amilyennek mondják. Mindenki, aki félelmet kelt, az rosszat tesz, nem tudok mást mondani. A félelemkeltés az rossz, mert a nincs rabjává teszi az embert, a semmi rabjává. A nincsnél üres marad a keze, üres marad a szíve, és elmegy amellett, ami van.
Csak a jelen pillanat van, és Ti vagytok a legfontosabbak. Miért? Mert vagytok. Kimegyek innen, és találkozom egy másik emberrel, akkor az lesz a legfontosabb, mert ő van. Sose felejtem el, hogy este valakivel beszélgettem, de most, te vagy számomra a legfontosabb. Elmegyek, beülök egy taxiba, akkor a taxisofőr lesz nekem a legfontosabb. Mert te már csak voltál nekem. Hát ezt nem értjük? Az, akivel találkozunk, ő van, a többi csak volt, vagy a reményeimben lesz. Ő van, ő a legfontosabb. És amikor ott van a másik ember, és én másutt kóricálok, a semmi mezején sétálok, azon, ami nincs.
-
Szeretlek.
És akkor az ember inkább csak csendben marad, és ránéz a másikra, mert a szavak azok nagyon sokszor szűk ketrecei mondandóknak. Nem tudják kifejezni azt, amit közölni akarok, s ilyenkor van a csend. De nálunk embereknél a csenden túl még van valami, amivel tudok közölni olyat is, amire a szavak, a gesztusok alkalmatlanok, ez pedig az érintés.
Nem minden fényadó tanfolyam végén van - valami belülről mondja meg, mikor igen, mikor nem - amit úgy nevezünk: a Szolgálat Lelkének átadása.
-
Szolgálat - e mögött a következő van.
A fényadás lényege az, hogy nem akarok fölülkerekedni a másikon. Ha felül akarok kerekedni erővel, ahhoz nekem erősebbnek kell lennem. Amikor erővel kerekedek felül a másikon, akkor én több vagyok, és minden erő-alkalmazás ellenállást vált ki a másikból. Ilyenek vagyunk. És mi nem azt akarjuk, hogy ellenállást váltsunk ki, mi nem akarunk semmit, mi elfogadjuk a másikat annak aki, olyannak amilyen, azaz szeretjük. Elfogadom maradéktalanul, és ezáltal ő az, aki megváltozik, és nem én vagyok, aki megváltoztatom. De erre már nincsenek szavak.
-
Nincsenek szavak, de van a testem, ami a másik számára érzékelhető, ami a másik számára képvisel engem, és ezzel fejezem ki, ami a legmélyebb, a létezésem legmélyén a másikhoz való hozzáállásomat. Ezért mondjuk, hogy Szolgálat Lelke, és a szolgálat mindig azt jelenti, hogy a társadalmi hierarchiában kevesebb. És itt a létezés legmélyén mindig akkor vagyok a legtöbb, amikor tudok a legkevesebb lenni, és azért nevezzük így, mert törekszem arra, hogy ponttá váljak, semmivé váljak.
-
Akik már megkapták, eljöttek, hogy szerethessék az új fényadókat. Amikor a Szolgálat Lelkét továbbadjuk, akkor a legősibb emberi mozdulatot tesszük meg, ami az emberiség kultúrájának a kezdetén is volt, amivel kifejezzük, hogy 'mindent át akarok adni'. Amikor azt akarom továbbadni, ami már nem fért bele a szavakba, akkor ráteszem a másik ember fejére a kezemet. A Szolgálat Lelkét egyszer lehet megkapni az életben, ami ezután mindig a miénk lesz."