.
"Egy tanítás okossága nem fejthető meg pusztán a szavak értelmezésével. Az csak akkor mutatja meg a benne rejlő bölcsességet, ha az életünk valóságában meg is éljük." Sokszor beszélgettünk már a boldogságról, és én hiszek abban, hogy mindenki számára elérhető. Párbeszédünkben a láthatatlan belső világunkat nem tudjuk teljes mélységében kibontani, de akinek tiszta a szíve és akarja, biztosan rátalál azokra a gondolati pontokra, amik átértelmezésével kijavítható mindaz, amin változtatni szeretne.
-
Ahhoz, hogy tisztábban láthassunk, először "éberebbé kell válnunk". Az éberség állapota annyit jelent, mint a teljes emberi öntudat állapotában lenni. Éber állapotban a külső és belső információk szabadon áramolhatnak bennünk, mindent egy harmóniában levő tudati rendszeren keresztül látunk, amiben a magunk belátása szerint építkezhetünk. Ebben a világban csak akkor marad félelem, ha a látottakat így fordítjuk le a tudatunkban. Amikor mindent éberen és derűvel figyelünk, akkor a problémáink megoldása kényszer-feladat helyett örömmé válik.
-
A boldogság elérését gyakran összekötik az áldozathozatallal, de mi most csak a tiszta emberi szeretet lehetőségéről beszélgetünk. Ez az állapot akkor jön létre, ha a másik emberrel alkotott viszonyunkban az egyensúly a cél, és ezt a célt nem helyezzük át az "életen túli világba". Ha valaki az elképzelt Istent és tulajdonságait teszi az egyik serpenyőbe, a másikba pedig az embert, az valójában megfeszíti önmagát, és ezzel elszakítja az egyetlen valós kötelékét. Természetes, hogy aki az egyensúlyból kibillentette magát és ebben az állapotban marad, az elérhetetlen távolságba kerül a földi lét boldogságától.
-
Az elmúlt évezredek problémái alapvetően abból az evolúciós tényből fakadnak, hogy az emberi tudat csak egy bizonyos fejlődési utat bejárva képes felfogni és megfogalmazni a lét valóságát: mi magunk teljes valónkban egyek vagyunk azzal, aki a tökéletes odaadottság végtelen világának forrása. Történelmünkben az emberi tudat fejlődésének csúcsa az, amikor felismerjük (a mindenségről alkotott képeinkben), hogy a létünk minden pillanata a Teremtő élete bennünk. Ennek a pillanatnak az a döntő mozzanata, hogy hogyan éljük meg a "feltételezett teremtő forrás" valóságát. Amikor átéljük az örök és a múlandó ellentétét, az csak akkor válik áthidalhatatlanná a számunkra, ha a forrástól elválasztottnak képzeljük magunkat.
-
Hogyan építsük fel azt a tudati képet, amivel elérhetjük a boldogságunkat? Az odavezető utat mindenki csak egyedül járhatja. Amikor az ember önmaga megismerésének útját járja, és idővel képes lesz odafigyelni minden jelre, a lényében közvetlenül fogja megtapasztalni a létezés forrásának jelenlétét. Amit mi a forrásról és a szellemi világról vagy a teremtéssel kapcsolatban megfogalmazunk, az mind az ember világából következik: a gondolataink, érzéseink, vágyaink és tapasztalataink értelmezése, amivel megteremtjük magunknak az életünk vezetéséhez szükséges mintát.
-
Ez a minta a tanulás és a megtapasztalás információit úgy egyesíti, hogy az biztosan elvezessen minket a célunkhoz, a tiszta, emberi szeretet gyakorlatához. Ezt a belső utat minden egyénnek a tudatán keresztül kell megtennie. Élhet a szabadságával, választhat a lehetséges szellemi építőkövekből, összeállíthatja a világról a kívánt képet, kialakíthatja önmaga és a teremtő forrás viszonyát, jelenvalóvá teheti a "Mindenség Szívét".
-
"Az utóbbi évtizedekben divat hitetlennek lenni és minden értéket megkérdőjelezni, de a hitet nem megszüntetni, hanem korszerűsíteni kell, és nem külső nyomásra, hanem belső indíttatásból. A hitet nem készen kapjuk, magunknak kell keresni és rátalálni, mert nélküle nem valósítható meg a boldog élet. Amikor egy ember boldog, az ég is mosolyogva néz le rá."