.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Gondolatok a fényadásról
.
TALÁLKOZÁSAINK EMLÉKEIBŐL
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Áldozat
.
Miről szoktunk beszélgetni?

A mai világban az ember egyetlen esélye elveszített hitének újrafelfedezése, mert nélküle kiszolgáltatott és védtelen. Vajon e cél eléréséhez szükség van-e áldozathozatalra? Mivel a hagyományainkban szorosan összefügg az áldozathozatal eredete és a vallásos hit, először erről beszélgessünk. Mi az áldozat? Az áldozat az a szertartásos cselekmény, amellyel valamely természetfölötti hatalomnak (fel)áldoznak valakit, valamit, általános értelemben akit, amit a cselekményben feláldoznak. Tekinthetjük-e áldozathozatalnak azt, amit magunk vagy mások megmentéséért teszünk? Helyénvaló-e, hogy egy számunkra értékes áldozatért cserébe elvárunk valamit?
-
"Az áldozat, vagy áldozatbemutatás az istentisztelet legnagyobb cselekménye, amellyel egy áldozati tárgyat teljes egészében Istennek ad az ember. Gyökere az a felismerés, amellyel az ember az önmagára eszmélésben megéli végességét, függését, bűnösségét, és vele transzcendens igényeit, sőt azt is, hogy az istenség hívja, megszólítja, felelősségre vonja. Az ószövetségi kinyilatkoztatásban központi helyet foglal el az Istennek bemutatott áldozat.
-
Az áldozatról szóló tanításokban megfigyelhető a régi és az új közötti feszültség. Az egyház egyrészt elszakadt a régi áldozati kultusztól és szertartásos felfogástól, másrészt az áldozatról szóló tanítást egészen átalakítja azzal, hogy Jézusnak a kereszten végbevitt önátadásában meglátja a teljes és tökéletes áldozatot, és ezt teszi meg életfelfogása alapjának."
-
A teljes odaadottságból születet világ alapvetően nem tartalmaz negatív állapotú létezést. A feltétel-nélküliségben gyökerező hit nem kíván áldozathozatalt. Amikor a Teremtő szeretete maradéktalanul átáradt a teremtett világba, minden létező az egész része maradt. A mindenség egy egység, a forrás és a világ egy és ugyanaz: az odaadottság és a kivetülés. A Teremtő és közöttünk közvetlen a kapcsolat. Tekintsük ezt a létezés természetéből következőnek, de közben sohase tévesszük szem elől a valóságos emberi mivoltunkat!
-
Ha valaki idővel messze kerül a valódi szeretettől, akkor a visszatérés nehézségeit felfoghatjuk úgy is, mint áldozathozatalt. Úgy gondolom, a remélt vagy hitt céljaink eléréséért meghozott áldozat helyett inkább a feltétel-nélküliségben gyökerező szeretetre és az egység tudására van szükségünk. Ez a felismerés először akkor jelent meg a világunkban, amikor a "Krisztus-impulzus" belépett a tudatunkba. Ha még egy lépést teszünk előre és elfogadjuk a teljes odaadottság gondolatát, érthetőbbé válik, mit kell tennünk, mi az élet(ünk) feladata.
-
Az odaadottságra épülő szeretet-képünk azáltal ad biztos alapot számunkra, hogy a legvalóságosabb szeretetet kondicionáljuk magunkban. A következetes végrehajtás kiemel miket az egyszeri életünk időbe ágyazott keretéből. A szeretetből felvállaltakat nem tekinthetjük áldozatnak, amikor a megkülönböztetés nélküli elfogadást gyakoroljuk vagy megfontoltan gondolkodunk, és arra is odafigyelünk, amit cselekszünk. A tudatos döntéseinket úgy kell elfogadni és a következményeit is úgy kell kezelni, mint sorsszerű történéseket. Azt, hogy a tudati képeink sohasem mutathatják az "egyetlen igazság"-ot, nem hátrányként, hanem az összekapcsolódásunk szükségszerű feltételeként kell felfognunk.
-
Az egymástól való különbözőségünk természetes állapot, ebben a helyzetben az a mi dolgunk, hogy felismerjük létünk valós feltételeit, és egymással összekapcsolódva megéljük az egységet. Higgyünk a másikban, merjük megfogalmazni és őszintén kimondani a gondolatainkat, figyeljünk oda egymásra, próbáljuk megérteni, hogy mit szeretne közölni a másik. Sokan úgy gondolják, mi a "részek" nem tudunk egy-ként egymáshoz kapcsolódni, ha megtartjuk a különbözőségünket, de ez nem így van. A szeretet erejével megvalósítható, ha megvan a közös szándék, és az egymást szeretni akarás tudatossága.
-
Legyen természetes a számunkra, hogy élünk a szabadságunkkal! Amit nem vagyunk képesek megváltoztatni, azt feltételek nélkül fogadjuk el, amin viszont képesek vagyunk változtatni, azt kedvünk szerint tegyük is meg! Az elfogadás feleslegessé teszi a negatív elleni küzdelmet, és ha nem kell többé megküzdenünk a valóságban nem jelenlévő 'negatívokkal', egyszeriben kifényesedik az egész világ. Benne csak a magunk valódi különbözőségei maradnak, amik a folyamatos megújulás, a végtelen változásai. Amikor a forrással közvetlen és valóságos az ember kapcsolata, nincs szükség áldozathozatalra.

.
A lap tetejére
.
Miről szoktunk beszélgetni?
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_