.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Hozzászólások
.
Gondolatok a fényadásról
.
Vissza
.
11. Julika

Küldök egy számomra kedves embertől való verset. Nagyon örülnénk, ha ezt a Honlap olvasóival is megoszthatnánk. A Fényadás megismerése után íródott e pár sor. Szeretettel: Julika, Fényadó barátotok
.
Vas Gabi: Szeretet
.
A Szeretet a Lélek öröme,
örök, oszthatatlan, végtelen,
és áthatol a Mindenségen.
A Szeretet a Szellem fénye,
mert bevilágítja a sötétséget,
és átszűri a Fényt mindenen.
Végtelen örömöt ad, égig emel,
és miközben belőle merítkezel,
szépséggel tölti meg jelenedet,
és másokéval fűzi össze életedet.
A Szeretet az egyetlen érzelem,
amely nem akar megváltoztatni,
és nem akar mást, mint a szív szavát,
mert abból érzi, ki igaz emberbarát.
A Szeretet felülemelkedik a haragon,
segíti az elfogadást és a bocsánatot.
A Szeretet szépséget hoz életedbe,
és csodával tölti meg a napjaidat.
A Szeretet megbonthatatlan harmónia,
mely test, szellem, lélek együttesét adja.
A Szeretet a legnagyobb csoda,
láthatatlan és anyagtalan ugyan,
de erejével híd épül emberek közt,
amelynek erős alapjai megtartanak,
és kiállnak az életben minden vihart,
anyagi veszteségeket és gyászokat,
és visszaadják a reményt is annak,
aki a valóságban elvesztett mindent,
amit Maya káprázata miatt értéknek hitt,
amit mindenképpen megnyerni akart.
.
A Szeretet megbonthatatlan erős kötelék,
amely nem keresi mindennek a hátterét,
mert önzetlen, és jóságos: maga a Fény.
A Szeretet a legszebb érzelem,
mert ereje átemel a nehézségeken,
és utat mutat egész életedben.
Minden pillanat, ami szeretetteljes,
oly sok boldogságot és örömöt ad,
hogy életed nem múlik el nyomtalan.
A Szeretet távlatokat nyit meg előtted,
és új lehetőségeket, reményeket teremt.
A Szeretet az az elrendelt Út,
melynek fénye mindent beragyog,
és a Fényt mindenhová eljuttathatod.
A Szeretet eszköz és cél egyszerre,
amely oly mértékben gazdagítja életedet,
melyet jelened éppen csak sejtened enged.
A Szeretet a Mindenség hajtóereje,
mert általa, és vele elérsz a Fénybe,
s amikor érzed, hogy könnyű a lelked,
akkor birtokolod leginkább a Szeretetet,
mert mindent megtettél általa és érte,
amit a jelenben csak megtenni lehetett.
A Szeretet a legnemesebb érzés,
amely két ember közt egységet teremt,
és általa megélheted a legszebb életet.
Az élet minden napja arra hivatott,
hogy azon átéljük a varázslatot,
amit az ember ajándékba kapott,
mert ez a legszebb földi érzés az,
amely Ég és Föld között kapocs.

.


.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Hozzászólások
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_