.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Hozzászólások
.
Gondolatok a fényadásról
.
Vissza
.
29. Ingyenesen vagy pénzért?
.
A táborozás témájához kapcsolódó véleményekből idézünk

"Amikor először találkoztunk az új feltétellel, azt javasoltuk a szervezőknek, hogy a honlap nyilvánossága előtt ne értekezzünk erről, ne nehezítsük a dolgunkat az 'ingyenesen vagy pénzért' napjainkban egyébként is kényes kérdésével."
Azóta sok hónap telt el, és mára már beláttuk, nem volt helyes a döntésünk. Ezt az időközben érkezett észrevételek is jelzik, komolyabb kérdések húzódnak meg a háttérben, és nyilvánosságot kell adni e témának.
-
"Eljutott hozzám a hír, hogy néhányan kifogásolták, hogy miért van részvételi díj, ami korábban nem volt. A fényadás nem lehet más, mint ingyenesen adható alapállás. Ez viszont egy tábor költségekkel: 1. Technikai eszközökkel (kivetítő, számítógép stb.) tudunk értéket közvetíteni. Pl: Pali DVD film lejátszását, egyéb programot. 2. Akik eddig is rendszeresen részt vettek és vesznek a 3 napos táborban, teremtik meg a lehetőségét a többieknek is, hogy együtt lehessünk. Ezért úgy tartottam korrektnek, ha mindenki hozzájárul a költségek fedezéséhez.
Bízom benne, hogy a részvételi díj nem tart senkit távol, hogy akár egy napra is találkozhasson a többi fényadóval."
-
"A tábor részvételi feltételeit kigondoltad vagy kigondoltátok, a hirdetményt levélben elküldted a fényadóknak, illetve kitettük a honlapra, így szerintünk magyarázkodásnak tűnne, ha az írásodat is kitennénk. Majd meglátod az idei eredményből, megtartod-e ezeket a feltételeket a jövőben vagy sem. Hidd el, nem oldja fel a nézetkülönbségeket az utólagos magyarázat.
Tiszta szívvel biztathatunk, nem érdemes elrontani a szervezés örömét!"
-
"Az elmúlt hónapok történései nagyon lefoglaltak, az idei év alaposan próbára tett minket. Szerencsére a nehezén már túl vagyunk, ismét van stabil munkám. Ti mostanában voltatok valahol, találkoztatok a többiekkel? Az is érdekel, voltatok-e tavaly a táborban, mi történt veletek a nyáron, milyen volt a program? Jó lenne, ha mesélnétek róla!"
-
"Csak egy napra, péntek délutánra sikerült lemennünk. Szokásosan fényadással kezdtünk, aztán egy Pali videót néztünk meg, majd együtt is vacsoráztunk. A tábor egészéről, a programról nem tudunk újat mondani, de számunkra az az egy nap is emlékezetes marad."
-
"Számomra is bosszantó, hogy nem elég, hogy nem a Fényadás a lényeg a szellemiségben, de még fizetni is kell azoknak, akik közénk merészkednek, jönnek. A rengeteg újság, tanfolyamok dömpingje rengeteg infót nyújt bárkinek bármiről. Ez az egy lehetőség lenne a köznapi emberek számára közelebb hozni és nem elfelejteni a Fényadás szellemiségét és lényegét."
-
"A tábor meghívóját olvasva, megdöbbenve láttam az új feltételt a megszokott költségek mellett: a tábor részvételi díja 1500 Ft /fő/nap. A magyarázat szerint ez csak azokra vonatkozik, akik nem kérnek semmilyen szolgáltatást, de szeretnének részt venni a tábor programjain. Az én emlékezetem szerint amióta van országos találkozó, ilyen feltétel még sohasem volt. Ez büntetés azoknak, akik szeretnének velünk lenni, de bármilyen okból csak néhány órára tudnak eljönni? Egy fényadó táborban többé nem adható és kapható 'ingyen' fény? Volt a fényadóknak ezzel kapcsolatos észrevételük? Ti mit szóltatok hozzá?"
-
"Ahányan vagyunk, annyiféleképpen csináljuk. Vannak, akik úgy gondolják, ahol akár csak két ember is hallgatja vagy nézi Pali felvételeit, ott nem mondjuk a harmadiknak, hogy csak akkor lehet annak részese, ha Ő is befizet rá. De vannak, akik másként gondolják."
-
"Emlékezzünk Pali szavaira, mindenki jól csinálja, és ez is biztosan így van jól. Legyen ez ma is mindenkinek a lelkiismerete szerint, hogy a felvételeket, illetve a tanultakat áruként adja-e tovább vagy ingyen. Hol húzódik az ingyenesség határa? Erről bizonyára még sokszor esik majd szó!"
-
"Reménykedjünk, ez nem marad így! Szeretném, ha nem változna meg az eddig kialakult gyakorlat. Ha lehet, maradjon minden fénnyel, az örömhírrel kapcsolatos megnyilvánulás ingyenes, illetve önköltséges."
-
"Az elmúlt huszonöt évben örömmel osztottuk meg a szeretetünket azokkal is, akik csak egy napra vagy akár néhány órára jöttek el hozzánk. A belépés ingyenes volt, a tábort szabadon látogathatta bárki, a feltételeket mi, fényadók biztosítottuk. Az étkezésért és a szállásért természetesen mindenki fizetett, de a programjaink (amiknek alapvető célja a fényadás ismeretének átadása) teljesen ingyenesek voltak."
-
"Mi, akik kezdettől résztvevői voltunk a táborozásoknak, megszoktuk, hogy a fény adása minden találkozás alapvető mozzanata. Ez így természetes, hiszen ezért vagyunk fényadók. Szerintem a Fényt mindenhol ingyen kell adni!"
-
"Az ne legyen kérdés, hogy a mindenkori szervezők megváltoztathatják-e a feltételeket! Lényegtelen vagy lényegi-e a változtatás, azt mindenki maga döntse el!"
-
"A fényadás érdeknélküliség. Az önzetlen szeretet a legfontosabb, és ahol fényadás van, ne kössük a részvételt valamilyen szolgáltatáshoz! Ez eddig így volt jól."
-
"Feltételszabás és viszonzásvárás nélkül? A fényadói alapállását mindenki maga szabja meg, így a tábor szervezői is eldönthetik, mit és hogyan szeretnének tenni, és a többiek is szabadon eldönthetik a választ."
-
"A fényadás szellemiségéhez nem igen illik az üzlet, de vannak, akik a mai kor igényeihez igazodva ezt másként gondolják. És ez így van jól, mert az 'igazi fényadók' hisznek a személyes döntés szabadságában."
-
"Bizakodjunk! Aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő! A Fény szabad, mi is tegyünk úgy, ahogyan azt a legjobbnak gondoljuk!"
-
"Bennünk ragyog a szabadság. Visszautasíthatjuk a nekünk kiszolgáltatottat, és a szívünkre is ölelhetjük. Csodamivoltunk lényege a szabadságunk: én is, a másik is szabadon dönt. Én csak a magam döntését irányíthatom. Ez a valóság." (Biegelbauer)

.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Hozzászólások
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_