.
A CSEND MÁSIK OLDALA
.
Hozzászólások
.
Gondolatok a fényadásról
.
Vissza
.
33. B.Judit

Szeretett Társaim! Ígértem, és íme itt a szösszenetnyi felvétel (katalizátorok vagyunk). Végre sikerült előhalásznom, csatoltam, és küldöm Nektek. Sok évvel ezelőtt került hozzám, ezért is találtam meg olyan nehezen. Talán a Máriától kaptam, sajnálom, már nem emlékszem rá. Tudjátok kire gondolok? Arra, aki állandóan azzal a finom házi zsírral megkent kenyérrel fogadott és kínálgatott minket, és akit végül magunk között úgy becéztünk, hogy "Zsíros Mári". Na de most nem is ez az emlék az apropó.
-
Sokszor beszélgettünk már arról, kevés vagy sok, amit eddig tettünk? Jól képviseljük-e az örökségünket? Megfelelően közvetítjük-e a szavainkkal, írásainkkal a fényadásnak nevezett szeretet-gyakorlatot? Igazolnak-e minket a mindennapi tetteink? Már megszoktuk, hogy mindenhez idézünk valamit Palitól, mert szinte mindenről van valami emlékünk, és talán eligazítja a következő gondolat azokat is, akik keveslik az eredményeinket.
-
Mi csak közvetíthetünk és odaadhatjuk magunkat a másiknak! És az sem kevés, nagyon is sok, hogy katalizátorok lehetünk, katalizátorok vagyunk. Persze abban igen csak igazatok van, hogy tegyünk többet egymásért és jusson több időnk a "közvetítésre". Tudom, ezen kívül mindenki életében van minden más is, de az arányokon lehetne változtatni, érdemes lenne tenni érte!
-
Sajnálatos, hogy a találkozóink megszűnésével másoknak is egyre kevesebb jut belőlünk és Paliból! Kívánom, legyen ez a jövőben másként, és gondolkozzunk el azon is, miért ritkulnak meg idővel a találkozásaink és a beszélgetéseink. Na, azért ne szomorkodjunk, hanem szeressünk és bizakodjunk! Ölellek benneteket!

.
A lap tetejére
.
Hátralapozás Előrelapozás
.
Hozzászólások
.
Honlaptérkép
.
Vissza
_